kár

08.
17.
06:33
A lakosság fizeti meg az évente százmillió forintos nagyságrendű kuka-károkat

A lakosság fizeti meg az évente százmillió forintos nagyságrendű kuka-károkat

A hulladékgyűjtő tartályok gyakran azért mennek tönkre, mert a kukás autók ürítő szerkezete annyira gyorsra van állítva, hogy az valósággal szétveri a konténereket. Mindez azért, hogy a járat hamar összeszedje a szemetet, miközben az kevésbé számít, hogy milliós károkat hagynak maguk után.

Szerző(k): Sánta András
08.
08.
18:37
El sem hinné, milyen járműre érkezett a legtöbb kárbejelentés

El sem hinné, milyen járműre érkezett a legtöbb kárbejelentés

Növekedett a biztosítók mérlegfőösszege tavaly. Egyre több vállalat foglalkozik mindkét biztosítási ágazattal, ugyanakkor az élet- és nem életbiztosítások között megfordult az eddigi tendencia.

Szerző(k): Horváth Balázs
08.
05.
07:02
Szétszedte a vihar Budapestet és Pest vármegyét

Szétszedte a vihar Budapestet és Pest vármegyét

Elérte Pest vármegyét szombaton kora hajnalban a délnyugat felől érkező kiterjedt zivataros rendszer. Több mint ezer bejelentés érkezett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére szombat reggelig. Pestszentimre-felső és Kispest állomás között nem közlekedhetnek a vonatok a vasúti pályára dőlt villanyoszlop miatt. Iszap átfolyás miatt késésekre kell számítani a Budapest-Vác-Szob vonalon.

Szerző(k): Economx
08.
03.
06:02
Francia zavargások: közel négyezer ingatlanban tettek kárt a tüntetők

Francia zavargások: közel négyezer ingatlanban tettek kárt a tüntetők

Az utcai erőszakhullám elérte a 700 millió eurós kárt, több mint 13 ezer ügyfél toporog a biztosítóknál.

Szerző(k): Kreivich Orsolya
07.
02.
12:59
Pörkölt a szmokingon: szakembert próbáló feladat az esküvők biztosítása

Pörkölt a szmokingon: szakembert próbáló feladat az esküvők biztosítása

Sok mindenre fel lehet készülni az esküvők biztosításakor, a bérelt szmoking bor- és pörköltfoltjaira, a fotós összetört kamerájára, vagy épp a magukat túlvállaló idősebb családtagokra.

Szerző(k): Drávucz Péter
06.
15.
19:57
Drága dolog a dugó

Drága dolog a dugó

Évente hét napnyi elvesztegetett időt tölt dugóban araszolva az autójában egy átlagos Budapest környékéről bejáró agglomerációs ingázó.

Szerző(k): Sánta András
06.
09.
17:37
Lebontják az összeomlott gyulavarsándi hidat

Lebontják az összeomlott gyulavarsándi hidat

Magyarország felé tartottak a megrongálódott Gyulavarsándi híd leszakadt darabjai, amiért a magyar vízügy szakemberei sürgősen intézkedtek és harmadfokú készültséget rendeltek el. A román fél tájékoztatása alapján az 1904-ben épült híd elbontása megkezdődött.

Szerző(k): Varga Csenge
06.
07.
20:51
Az orvvadászok minden évben több százmilliós kárt és rengeteg szenvedést okoznak

Az orvvadászok minden évben több százmilliós kárt és rengeteg szenvedést okoznak

A károk becslését megnehezíti a magas fokú látencia, de az Országos Magyar Vadászkamara szakemberei évente több százmilliós kárt valószínűsítenek – tudta meg a Napi.hu a szervezet szóvivőjétől. További nagy probléma, hogy a rapsicok (például hurkokkal) napokig tartó kínszenvedést okoznak az állatoknak.

Szerző(k): Drávucz Péter
05.
31.
13:02
Örülünk Vincent? Infláció alatti, diszkrét kilenc százalékkal drágult a kötelező

Örülünk Vincent? Infláció alatti, diszkrét kilenc százalékkal drágult a kötelező

Talán még boldogok is lehetnénk, infláció alatti a díjemelkedés, ám ugyanakkor az idei első negyedévben mégis kilenc százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve – olvasható az MNB friss KGFB-indexében.

Szerző(k): Drávucz Péter
05.
20.
22:06
Orbán Viktor: A magyar nemzet Olaszország mellett áll

Orbán Viktor: A magyar nemzet Olaszország mellett áll

A magyar kormányfő felajánlotta Magyarország segítségét az emberfeletti küzdelemben.

Szerző(k): Economx