A jogosultak nettó 200 ezer forint jutalomban részesülnek még novemberben.
Szerző(k): Z. B.Így fogalmazott a közgazdász, szociológus, egyetemi tanár a Konkrétan Rónai Egonnal című Podcastban. Utalt arra is, hogy ezért állíthattak le bizonyos beruházásokat év közben, és ezért is kap „szegény Lázár János”, építési és közlekedési miniszter kevesebb pénzt a vasúti közlekedés rendbetételére.
Szerző(k): L. K.Bár még csak az év első nyolc hónapjáról állnak rendelkezésre statisztikák, már most látszik, hogy az év elejétől közel ezer-ezer milliárd forinttal nőtt a lakosságnál és a bankoknál lévő állampapír állomány.
Szerző(k): Sárosi ViktorPénteken meredek vámemeléseket vezetett be a kínai importra a Biden-kabinet, ideértve az elektromos autókra vonatkozó 100 százalékos vámot.
Szerző(k): Zádori BenceA Meta vezérigazgatója a képviselőház igazságügyi bizottsága előtt elmondta, hogy bárcsak szókimondóbban lépett volna fel a Biden-kormányzat törekvéseivel szemben a covid idején.
Szerző(k): Horváth TiborA TISZA Párt elnöke szerint a kormányzat most éppen arra kényszeríti a kórházakat, hogy még a valóságot is tagadják le.
Szerző(k): Horváth TiborHárom médiummal is zajlanak egyeztetések az elnökjelölti vitákról, és többnyire végleges a megállapodás - ezt maga a republikánus elnökjelölt jelentette be Floridában.
Szerző(k): L. K.Az USA kereskedelmi minisztériuma az autonóm és hálózatba kapcsolt járművekhez fejlesztett kínai szoftvereket kitiltó rendeletet készít elő.
Szerző(k): Gulyás Ábel