Liz Truss, az Egyesült Királyság miniszterelnöke két kulcsfontosságú miniszterének elvesztése után kénytelen volt lemondani, ami utat nyithat az előtt, hogy visszatérjenek a hatalomba azok a toryk, akik a brexit előtti kormányokban töltöttek be vezető szerepeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Konzervatív Párt megtalálta volna azt az utat, amit a nagy szakítás után biztonsággal követhet.
Szerző(k): Komócsin SándorNem sokkal azt megelőzően, hogy megalakítja kormányát, szép terveket osztott meg a nyilvánossággal Szerbia miniszterelnöke, és megerősítette főnöke, az államfő ígéretét a bérek és a nyugdíjak emelkedésével kapcsolatban.
Szerző(k): Komócsin SándorA brit Konzervatív Párt tapasztalt politikusait aggasztja, hogy a Boris Johnson utódlását megelőző páros verseny a pártelnök-miniszterelnök posztért károkat okoz a kormánypártnak. A szeptember elejéig tartó kampányban a két jelölt, Liz Truss külügyminiszter és Rishi Sunak volt pénzügyminiszter egymás ostorozásával gyakorlatilag a Johnson-kormány politikáját, azaz a toryk kormányzását fogja bírálni, aminek az ellenzék hátra dőlve tapsolhat.
Szerző(k): Komócsin SándorSajátos politikai-szociológiai mutatvánnyal próbálkozik Rishi Sunak volt brit pénzügyminiszter, a pártelnök-miniszterelnöki pozícióért folyó verseny legnagyobb esélyese. Többi ellenfelével szemben ő nem akarja azzal meghódítani a Konzervatív Pártot, hogy adócsökkentést ígér, hanem ragaszkodik az irányításával bevezetett adóemelésekhez.
Szerző(k): Komócsin SándorTelefonon tárgyalt egymással Orbán Viktor magyar és Mark Rutte holland miniszterelnök - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton reggel.
Szerző(k): Szász PéterMás elvárások lesznek, pedig a Rendőrség kötelékében szolgálnak.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonNem kell maszk, korlátozások, minimális a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedése
Szerző(k): Vámosi ÁgostonGulyás Gergely kancelláriaminiszter beszámol mindarról, amit a válság elkerülése érdekében tervez a kormány.
Szerző(k): Rácz Gergő