150 nyugdíjas- és egyházi közösség, tantestület, valamint családszervezet több mint 6000 tagja kirándulhat Kárpátaljára az év hátralévő időszakában a Rákóczi Szövetség és a Kárpátaljáért felelős kormánybiztos együttműködésének köszönhetően - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA határokon átívelő nemzeti közösség erejéről beszélt Grezsa István kormánybiztos az erdélyi Szamosújváron - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb kerékpárutak építéséről döntött a kormány, a külterületi mintegy 1100 kilométernyi magyarországi kerékpárút-hálózat üzemeltetését pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. látja el a jövőben - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa keddi budapesti sajtótájékoztatóján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHomolya Róbert közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztost bízták meg a budapesti közlekedési fejlesztések irányításával, koordinálásával is - olvasható a Magyar Közlönyben.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb vezetői poszton is változtat az állami tulajdonú Budapest Bank.
Szerző(k): Domokos ErikaLemondott tisztségéről Bienerth Busztáv turisztikai kormánybiztos, ezt a 25. Turisztikai Díjátadó Gála és Évadnyitó Fogadáson szerdán Budapesten jelentette be.
Szerző(k): Papp ZsoltKormányzati elhatározást és politikai szándéknyilatkozatot sürget a lakásépítések leállásának megakadályozására a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE). Az új lakások értékesítését terhelő kedvezményes áfa 2019 utáni fenntartása hosszú távú perspektívát adna a lakásépítéseknek - írják közleményükben.
Szerző(k): Szepesi AnitaDecembertől kormánybiztossá is kinevezték Palkovics László oktatási államtitkárt.
Szerző(k): Economx