Országos konzultációs sorozatot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások (kkv) helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek megismerésére - jelentette be György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az országjárás első állomásán, Budapesten.
Szerző(k): Domokos ErikaKözzétette véleményezésre honlapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) annak a dokumentációnak a tervezetét, amely alapján áprilisban megpályáztatja az országos földfelszíni digitális televíziós műsorszóró hálózatok építését és üzemeltetését. Most a piaci szereplők véleményét várja a hatóság.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLevélben fordul a franciákhoz Emmanuel Macron francia államfő, arra buzdítva őket, hogy minél többen vegyenek részt a kedden kezdődő "nagy nemzeti vitában".
Szerző(k): Domokos LászlóOktóber megint lesz Nemzeti Konzultáció, ezúttal a demográfiai helyzetről kérdezi meg az emberek véleményét a kormány.
Szerző(k): Vég MártonAz emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak az MTI szerint.
Szerző(k): Vég MártonA készülő nemzeti konzultációban a kormány a férfiakat is megkérdezi arról, milyen kihívásokat élnek meg az otthonteremtéskor, a munka és a család egyensúlyának kialakításakor - adta hírül a Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos LászlóA Budapestért felelős államtitkár partnerséget és nem gyámságot ígér a fővárosnak, konzultálnak a város ügyeivel foglalkozó civil szervezetekkel és a lakossággal. A szakértő nem látja ennyire rózsaszínűnek a helyzetet.
Szerző(k): Komócsin SándorA francia elnök konzultációt kezdeményezett Európa jövőjéről az állampolgárokkal. Ehhez, mint ahogy a pénteki informális uniós csúcson kiderült, egy kivételével minden tagállam csatlakozott. A kimaradó ország "bizonyára meglepi önöket" - jegyezte meg Emmanuel Macron pénteken újságíróknak a csúcs utáni sajtótájékoztatón ironikusan.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna