A Fekete-tenger vize az elmúlt nyolcvan évben húsz centimétert emelkedett, ami komoly fenyegetést jelent a Duna-deltára és a fekete-tengeri partvidék bizonyos övezeteire - írja a Travelo.
Szerző(k): Szász PéterNincs jobboldali és baloldali klímaváltozás - állapította meg Áder János köztársasági elnök a Kossuth rádióban és közmegegyezést, nemzeti minimumot sürgetett a kérdésben.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy mozgó grafikon nem csak azt mutatja meg, hogy tűnt el Dánia vezető szerepe a világ szélenergiapotenciál-növekedésében, hanem azt is, hogy Németország egyenletes tempója mellett mennyire elképesztő az, ami 2006 óta Kínában zajlik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA klímaváltozás elleni harcban rendre az államok szerepét hangsúlyozzák, de valójában minden a cégeken múlik. Most 35 ezer milliárd dollárnyi tőke intett be a legnagyobb kibocsátóknak, és ennek még érdemi hatása is lehet.
Szerző(k): Szabó DánielEgyre nagyobb mennyiségű tőke áramlik az olyan cégek részvényeibe, akik azt állítják magukról, hogy tevékenységük fenntartható. Túlságosan is elszaporodtak az ilyen cégek, s a hedge-fundok most azokra vadásznak, akik csak hirdetik ezt magukról, a valóságban azonban nem tesznek ezért semmit.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA napelemekre sokan befektetésként tekintenek és az első kérdés, amit a szakembereknek feltesznek az a megtérülési időre vonatkozik. A Gépész Holding szakértői szerint valóban nem jár rosszul anyagilag, aki emellett az energiaforrás mellett dönt, azonban néhány dologra oda kell figyelni.
Szerző(k): Szász PéterNem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre - üzente Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebook videóban Brüsszelből az uniós állam- és kormányfők csütörtöki ülését követően.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb órás tárgyalás után az EU vezetőinek mégsem sikerült egyhangú megállapodást elérni abban, hogy minden tagállam klímasemleges legyen 2050-re. Egy tagállam nem nem volt hajlandó aláírni és vállalni ezt a célt.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna