Nagy István agrárminiszter szerint a 875 forintos kenyérből mindössze 53 forint a gabona ára, tárcájának azonban csak ez a bizonyos 53 forint tartozik a hatáskörébe. Pedig hiába csökken az alapanyag ára, a kenyérért egyre többet kell fizetnünk.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA tavalyi szinthez képest az étkezési búza és a liszt ára is bezuhant, ugyanakkor már márciusban már megindult az áremelkedés. A Pékszövetség szerint az árak várhatóan nem csökkennek, de sok múlik a „kenyérgyárakon" is.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz ipari termelés friss, kedvező eredményei mellett a kiskereskedelemben is az látszik, hogy lassan túl vagyunk az infláció okozta sokkon: a februárban kapott fizetésükből sokkal több termékre futotta a vásárlóknak, mint egy évvel korábban – mutatott rá az Economxnak nyilatkozó közgazdász. A jegybank frissen publikált adatai ugyanakkor arra mutatnak rá, hogy már ugyanannyi hitel kell a fogyasztáshoz mint ingatlanra.
Szerző(k): Thurzó KatalinA gyártói gyakorlatot fogja befolyásolni a zsugorinflációs szabályozás - mondta az Economxnak az intézkedés hatásairól Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség új főtitkára. Egyelőre semmilyen hatást nem gyakorolt a forgalomra a szakember szerint a figyelemfelhívó kampány, ez alapján tehát a kiszemelt árucikkek a „Vigyázzon, a termék kisebb lett!” jelölés ellenére is a kosarunkba kerül.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsUgyan éves bázison nőtt a kiskereskedelmi forgalom februárban, de januárhoz képest ismét visszaesést mért a KSH, ráadásul a 2021-es havi átlagtól is távolodott a boltok forgalma.
Szerző(k): T. E.