Eddig 12 ezer orvos nyilatkozott, hogy a Magyar Orvosi Kamara tagja akar maradni. Kincses Gyula, a MOK elnöke szerint a kamarának körülbelül 40 ezer aktív tagja van.
Szerző(k): Koncsek RitaValamivel több mint 24 óra alatt már ötezer orvos jelezte, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagja akar maradni – mondta a MedicalOnline-nak Álmos Péter, a MOK alelnöke. Ugyanakkor az Európai Bizottság értékelése szerint Magyarországnak szánt uniós pénzek kerülhetnek veszélybe a MOK-törvény miatt, 800 millió euró a tét.
Szerző(k): Koncsek RitaNem csak egészségügyi szervezetek és szakszervezetek, de a pedagógusok is kiállnak a Magyar Orvosi Kamara mellett. A mentődolgozók szerint a kormány félredobta a XXI. század demokratikus értékeit. A parlamentben kedden gyorsított eljárás keretében darálták be az orvosi kamarát.
Szerző(k): Koncsek RitaMegszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát az a törvény, amelyet kedden, a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadott el a Ház.
Szerző(k): Hercsel AdélKivételes eljárásban tárgyalja és fogadhatja el az Országgyűlés kedden a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetéséről szóló kormányzati törvényjavaslatot.
Szerző(k): Horváth TiborA kormány hazugságok alapján indított durva támadást a Magyar Orvosi Kamara ellen, mondta egy rendkívüli sajtótájékoztatón Kincses Gyula a MOK elnöke. Kiemelte: minden legális, jogorvoslati lehetőséget kihasználnak, hitelrontásért pedig pert fognak kezdeményezni a Belügyminisztérium ellen.
Szerző(k): Koncsek RitaBudapesten már alig érdemes időpont nélkül próbálkozni a háziorvosnál, viszont a magyarok 5 százaléka azt tapasztalja, hogy a háziorvosa a telefont sem veszi fel. Mindeközben a háziorvosi ügyeleti rendszer egyre nagyobb viharokat kavar: épp éles pengeváltások zajlanak a MOK és a kormány között.
Szerző(k): Hercsel AdélAz Országos Kórházi Főigazgatóság adatai szerint februárban 835 praxis volt üres Magyarországon. Egy zuglói orvos pedig már most közölte a betegeivel, hogy április 30-án rendel utoljára.
Szerző(k): Koncsek Rita