Már 15 ezer orvos erősítette meg, hogy fontosnak tartja, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagja maradjon, a közellátásban nagyságrendileg 30 ezren dolgoznak.
Március 6-a, hétfő óta háromezerrel nőtt az aláíró orvosok száma, akkor azt írta a MOK 12 ezer orvos erősítette meg kamarai tagságát.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes múlt héten hétfőn nyújtotta be a parlament elé azt a törvényjavaslatot, ami kimondja, hogy a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység. A kamarai tagságot önkéntesen és bármikor meg lehet szüntetni. Kedden már meg is szavazták gyorsított eljárás keretében a törvényt.
A törvény kihirdetése után 24 órával már ötezer orvos jelezte, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagja akar maradni – mondta Álmos Péter, a MOK alelnöke. Ugyanakkor az Európai Bizottság értékelése szerint Magyarországnak szánt uniós pénzek kerülhetnek veszélybe a MOK-törvény miatt, 800 millió euró a tét.
A MOK egyébként a törvény benyújtásakor arra kérte a tagjait, hogy
- erősítsék meg 30 napon belül kamarai tagságukat,
- mondják fel az önként vállalt túlmunka szerződéseiket,
- és ne írják alá az új ügyeleti rendszerben a szerződéseiket.
A Napi.hu kérdésre Kincses Gyula elmondta, az orvosi kamarának 50 ezer tagja van, a közellátásban körülbelül 30 ezren dolgoznak, az aktív tagok száma 40 ezer felett van.
Takács Péter, egészségügyi államtitkár szerint a kötelező orvoskamarai tagságot megszüntető törvény az orvosokat védi, az új ügyeleti rendszer pedig az eddiginél sokkal jobb feltételeket teremt számukra - ezt a Magyar Nemzetnek mondta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Ezt ne csinálja otthon, nagyon durván megbüntethetik érte
