Az észak-koreai külügyminisztérium „példátlanul kemény” válaszlépéseket helyezett kilátásba pénteken arra az esetre, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok megtartják március közepére tervezett közös hadgyakorlatukat.
Szerző(k): Varga CsengeKim Dzsongun is jelen volt az észak-koreai jubileumi katonai díszszemlén, amelyen a legkorszerűbb atomfegyverek között interkontinentális rakétákat is felvonultattak.
Szerző(k): Varga CsengeKiterjeszti és rendszeresíti hadgyakorlatait az észak-koreai hadsereg „a háborúra készülődés jegyében” – határozott Kim Dzsongun az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra reagálva.
Szerző(k): Varga CsengeA szakértők csak találgatják, miért adott parancsot számos katonai provokációra az utóbbi időben Kim Dzsong-un, az észak-koreai posztsztálinista diktatúra vezetője. Az elemzéshez minimum kremlinológusnak kell lenni, mert a titokzatos rezsim propagandagépezete csak a szokásos szöveget nyomja arról, hogy az Egyesült Államok álnok összeesküvést sző a népi demokratikus rezsim megdöntésére.
Szerző(k): Komócsin SándorÉszak-Korában ismét felüthette a fejét a koronavírus, ugyanis a hivatalos híradásokban maszkot viselő emberekről mutatnak felvételeket.
Szerző(k): Szász PéterAz észak-koreai televízió időjárás-jelentései megváltoztak az elmúlt időben. Míg korábban olyanok voltak, amilyeneket a világ más tévéiben 20-30 évvel ezelőtt láthattak a nézők, ma már alig lehet megkülönböztetni egy ottani híradó végét egy dél-koreai hírműsor záró időjárás-jelentésétől. A rezsim rájött, hogy az időjárással jobb nem szívózni, inkább fel kell használni a propagandában. És ez nem minden.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Ukrajna ellen indított orosz invázió kezdete óta Észak-Korea egymás után tette a gesztusokat a moszkvai vezetésnek, ami nem maradt válasz nélkül. A nemzetközi közösségből kitaszított két ország egyfajta Bonnie és Clyde párosként riogathatja a Föld bolygó többi országát a jövőben.
Szerző(k): Komócsin SándorNukleáris válaszcsapással fenyegetőzött Kim Dzsong un, ha Észak-Koreát támadás érné - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA észak-koreai rakétatesztek kevesebb mint fél év alatt legalább félmilliárd dollárt emésztettek fel. Eközben az ország gazdasági helyzete rosszabb, mint egy évtizeddel ezelőtt.
Szerző(k): Komócsin Sándor