Csütörtök éjfél az év végi évfordulós kötelező biztosításoknál a felmondási határidő - hívta fel a figyelmet Gilyén Ágnes, a Mabisz kommunikációs osztályvezetője.
Szerző(k): InforádióMár csak két napjuk maradt szerződésük felmondására azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntenek, hogy az idei kampányban biztosítót szeretnének váltani - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): MTIKörülbelül kilencvenezer autós ügyfelével játszik furcsa játékot ezekben a hetekben az MKB Biztosító Zrt. amely néhány hete meghirdette 2017-es kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjait. A cég honlapján olvasható tarifatáblázat döbbenetes számokat tartalmaz, és aki nem figyel, akár a tudtán kívül biztosítás nélkül maradhat.
Szerző(k): EconomxEgy svédországi illetékességű személy, az egyedi gyártású, full extrás kocsijába belehajtott az egyik magyar biztosító kgfb-s ügyfele. A biztosító húzta halasztotta a helytállásának elismerését, mire a svéd hazavitette megjavíttatni az autót. A biztosító ezután főleg nem fizetett. Az ügyből per lett, amelyet megnyert a svéd illetékességű személy, a biztosító pedig több mint kétmillió forint perköltséggel is szegényebb lett.
Szerző(k): Németh GézaNagy változás megy végbe a biztosítási piacon, egyre kevesebb a szereplő, az ügyfelek pedig már nem feltételnül a legolcsóbb kötelező felelősségbiztosítást (kgfb) keresik – mondta Cselovszki Zsolt, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) online szekciójának vezetője csütörtökön.
Szerző(k): Szász PéterElindult a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) díjnavigátora a 2017. január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjakkal, ahol valamennyi érintett biztosító tarifája megtalálható, az azokhoz kapcsolódó összes kedvezménnyel együtt - adta hírül a Mabisz.
Szerző(k): EconomxAz MNB folyamatosan vizsgálja a biztosítók friss és meglévő kgfb-tarifái meghirdetésének és alkalmazásának jogszerűségét. Egyes biztosítók díjtarifái akár jelentősen módosulhatnak, így a következő évi díjértesítőket célszerű alaposan elolvasni - adta hírül az MNB.
Szerző(k): EconomxFél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán.
Szerző(k): MTI