A kétségbeeséshez közelítő erőfeszítéssel igyekszik csökkenteni lemaradását Angela Merkellel szemben első számú kihívója, a szociáldemokrata Martin Schulz. Nem sok érvet tud felhozni a kancellárral szemben, azt a kevés munícióját, ami van, igyekszik sokszor és látványosan eldurrantani.
Szerző(k): Komócsin SándorOrbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki részvétét Helmut Kohl korábbi német kancellár özvegyének. A dokumentumot a kormányfő honlapján hozták nyilvánosságra csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElhunyt Helmut Kohl, egykori kancellár, az elmúlt 50 év egyik legfontosabb európai politikusa - értesült az Index.hu. A politikus 1982-től 1998-ig volt Nyugat-Németország, illetve az újraegyesített Németország kormányfője.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA többség szerint az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője, Sebastian Kurz jobb kancellár lenne, mint a jelenlegi, a szociáldemokrata pártvezető, Christian Kern - derül ki az Österreich című lapban vasárnap közzétett felmérésből.
Szerző(k): Szász PéterKét év után ismét Angela Merkel kancellár a legnépszerűbb politikus Németországban egy pénteken ismertetett felmérés alapján, amely azt is kimutatta, hogy a többség szerint nem tekinthető lefutottnak az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag) választás, de a Merkel vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség győzelme a leginkább valószínű - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaRekordszintű eredménnyel, a küldöttek 100 százalékos támogatásával választották meg Martin Schulzot a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének vasárnap. Egyhangúlag, hivatalosan is megtették a párt kancellárjelöltjének.
Szerző(k): Domokos Erika\"Mindkettőnket lehallgattak\" - mondta Donald Trump amerikai elnök pénteken a washingtoni Fehér Házban tartott közös sajtóértekezleten Angela Merkel német kancellárnak.
Szerző(k): Szász PéterAz Egyesült Államokban hétfő estétől várható hóviharok miatt keddről péntekre halasztották Donald Trump amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár washingtoni találkozóját - jelentette be a Fehér Ház szóvivője.
Szerző(k): Domokos Erika