Néhány éve még 30 milliárd forintot kaszált a bankszektor a lakossági állampapírokon, tavaly már csak 13,5 milliárdot. Az idén még ennyit sem fog, el is tűntek az akciók.
Szerző(k): Herman BernadettAlig 20 milliárd forintnyi kamatadó folyt be 2017-ben az államhoz, ami nem csoda, miután a bankok alig fizetnek már kamatot. Árfolyamnyereségadó sok folyt be, hiszen a tőzsde száguldott, a 2018-as adóévben viszont a kisbefektetők buktak a részvénypiacon.
Szerző(k): Herman BernadettSoha nem volt még ekkora a nettó hitelfelvétel a vállalatoknál, mint 2018-ban. A forinthitelek uralták a piacot.
Szerző(k): Herman BernadettA munkatörvénykönyvének az éves túlórakeretet 400 óra emelő, rabszolgatörvényként emlegetett módosításától nem vár semmilyen változást Csaba László közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia és az Academia Europaea/London tagja. Szerinte a piac csak megüzente, hogy a cégek pártján áll, amivel folytatódhat a kormány néppárton belüli libikókázása. A magyar gazdaságról is sötét képet festett a Magyar Hangnak adott interjújában.
Szerző(k): Szabó DánielA harmadával nőtt tavaly a felvett lakáshitelek összege, és csaknem másfélszereződött a személyi hiteleké. A hitelkártyákat egyre tudatosabban használja a lakosság.
Szerző(k): Herman BernadettCsaknem 1200 milliárd forintnyi egykori devizaalapú jelzáloghitel kamata változik három havonta a mai napig. A jegybank szeretné, ha ezeket hosszabb kamatperiódusúra váltanák ki a kockázatok csökkentése miatt - hiszen Európában és Magyarországon is megindulhat a kamatemelési ciklus a közeljövőben. Egyeztetés kezdődött a Magyar Bankszövetséggel, ami nehéz menetnek tűnik.
Szerző(k): Herman BernadettA tavalyinál is több hitelt vehet fel az idén a lakosság. A fogyasztók bíznak a gazdaságban, az alacsony kamatok is eladósodásra csábítanak. A kiszámíthatóság azért fontos marad.
Szerző(k): Herman BernadettNem módosította az alapkamat 0,90 százalékos szintjét keddi ülésén az MNB monetáris tanácsa (MT).
Szerző(k): Szász Péter