A Babakötvény továbbra is az egyik legmagasabb hozamú megtakarítási forma, az éves kamatszintje 5,8 százalékról 6,4 százalékra emelkedik februártól - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos LászlóAz amerikai Fed azt fontolgatja, hogy hozamkorlátot vezetne be egyes amerikai államkötvényekre. Ezt a fajta gazdaságélénkítést utoljára a második világháború alatt, illetve az azt követő években alkalmazta a jegybank.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHivatalosan is bejelentette 16 éve változatlan stratégiájának felülvizsgálatát az Európia Központi Bank. Nem tudni, hogy mi lesz benne, Christine Lagarde jegybankelnök annyit árult csak el, hogy bármihez és mindenhez kész hozzányúlni a kormányzótanács, ha attól hatékonyabban tud eleget tenni megbízatásának.
Szerző(k): Rácz GergőMég két hét, és megugrik a babakötvények kamata. Azok a családok, amelyek a babaváró támogatást babakötvénybe tudják fektetni, 6,4 százalékos kamattal számolhatnak az idén.
Szerző(k): Herman BernadettCsak minimális botlást hozott eddig az amerikai tőzsdéken az Iránnal élesedő konfliktus. A részvényárfolyamok a csúcson - van sok jel azonban, ami arra utal, hogy kockázatossá vált az emelkedés.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek decemberben arról, hogy ne változzon az alapkamat és a kamatfolyosó, és egyetértettek abban, hogy a monetáris politikai döntéseknél az "adatvezérelt" és óvatos megközelítés fenntartása indokolt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a december 17-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében a honlapján szerdán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNem éri meg készpénzből lakást venni. Olyan olcsó a hitel, hogy ha valakinek van is elég pénze egy ingatlanra, akkor is jobban jár, ha kölcsönt vesz fel, a megtakarítást pedig befekteti állampapírba, ha van elég jövedelme a törlesztőket fizetni.
Szerző(k): Herman BernadettLassulni fog jövőre az eurózóna gazdasága az elemzők szerint. Az Európai Központi Bank erőfeszítései nem lesznek elegendőek egy erős fellendüléshez, ehhez a németeknek és a hollandoknak kellene egy kicsit lazítani a nadrágszíjon, erre azonban nem lesznek hajlandók.
Szerző(k): Lovas-Romváry András