A kór úgy tűnik, visszatért, ám nem teljesen a régi formájában. A köhögés, láz és migrén mellett most új, szokatlan tünetek is jelentkeznek. A múlt héten ráadásul emelkedett a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben.
Szerző(k): H. Sz.Kötelező a maszkviselés a debreceni kórházakban, sőt a betegek előszűrését is elrendelték egyes helyeken.
Szerző(k): EconomxAz elmúlt három évben drámaian nőtt a bolti lopások száma Magyarországon: a kisebb értékű esetek több mint kétszeresére emelkedtek, Zala vármegye pedig a negatív rekorder.
Szerző(k): T. E.Az NNGYK és a háziorvosok is betegszám emelkedésről számolnak be, de a koronavírus elleni védőoltás legkorábban novemberben lesz majd elérhető.
Szerző(k): EconomxMagyarországon jelentősen csökkent az oltásokba vetett bizalom a pandémia után, ami ma is nehezíti a védőoltások elfogadottságát, mondta Oroszi Beatrix. A bizonytalanok aránya magas, és ők lehetnek a kulcs a bizalom helyreállításában.
Szerző(k): EconomxIsmét egyre többen betegszenek meg, felütötte a fejét újra a koronavírus-járvány. Rusvai Miklós virológus szerint idén azonban enyhébb járványra számíthatunk, és a tömeges maszkviselés sem indokolt még.
Szerző(k): Benkó EszterVeszélybe került a feta sajt, miután kitört a juhhimlő Görögországban. Az állategészségügyi szakember szerint nincs rá oltás, be kellett volna tartani a biztonsági előírásokat, de még most is sok helyre illegálisan érkeznek az állatok. Ugyanakkor oltott állat tejéből készült sajtot sok ország nem importál.
Szerző(k): L. K.Bár járványtól egyelőre nem kell tartani, a tanévkezdéssel egyszerre indulhatnak terjedésnek a nátha, a koronavírus és az influenzaszerű megbetegedések.
Szerző(k): T. E.