A jövő év tavaszán hat-nyolc kerékpáros mentő áll majd szolgálatba Budapesten. Az elektromos rásegítéssel működő kerékpárok 2,6 millió forintba kerülnek, az életmentéshez szükséges felszereléssel együtt az értékük meghaladja az 5 millió forintot is. A bicikliken mentőtechnikusok és mentőápolók is dolgozhatnak.
Szerző(k): Koncsek RitaÉv eleje óta már több mint nyolcvan, a kereskedelemben, az autóiparban, a mezőgazdaságban, az építőiparban vagy a szállítmányozásban használt munkagépnél kötelező a jogosítvány a törvények szerint. Az OKJ-s rendszer megszűnése miatt most már az is változott, hogyan szerzik meg a vezetői és kezelői engedélyeket, miközben egyre szigorúbbak a hatósági ellenőrzések.
Szerző(k): Szabó DánielA jövő évtől tehergépkocsis jogosítvány nélkül is buszvezetőnek tanulhat, aki már rendelkezik személyautóra szóló, B kategóriás vezetői engedéllyel - adta hírül a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Szerző(k): Szász PéterSzeptembertől az alap- és továbbképzési GKI (Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány) elméleti vizsgákat a járművezetők tolmács igénybevétele nélkül, angol és orosz nyelvű tesztlapok segítségével is teljesíthetik.
Szerző(k): Csernátony CsabaA kormány módosított a jogosítvány megszerzésének feltételein, de számos tisztázatlan kérdés maradt még. Jövőre már szimulátoron is el lehet végezni a tanfolyam egy részét, de még nem tudni, hány óra számítható be, vagy hol lesz elérhető ez a szolgáltatás.
Szerző(k): Szabó DánielCsehországban leszállíthatják az jogosítvány megszerzésének lehetséges időpontját 18 évről 17 évre, ám a fiataloknak csak egy részét hozza izgalomba ez a lehetőség. Az ötlet ellenzői és támogatói egyelőre vitatkoznak egymással.
Szerző(k): Komócsin SándorMinősített NATO beszállítóvá vált a Delta Systems, a Delta Technologies leányvállalata, mely alapján a cégnek mostantól lehetősége van - a minősítési szintje szerinti - NATO Biztonsági Beruházási Programok keretei közt meghirdetett beszerzési eljárásokon részt vennie. Nem sokan mondhatják ezt el magukról Európában.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAkár 400 ezer forintba is kerülhet a jövőben a jogosítvány megszerzése, az oktatók ugyanis azt mondják: nem halaszthatják tovább az árak emelését. Hiába az üzemanyagok befagyasztása, a gépkocsik fenntartása egyre többe kerül – részben ezzel indokolják az autósiskolák a költségek növekedését - derül ki az ATV Híradó összeállításából.
Szerző(k): Szász Péter