Kötelező a kifüggesztés minden olyan ingatlan eladását megelőzően, amely mezőgazdasági célt szolgál és a megnevezésében mezőgazdasági utalás szerepel, valamint a terület meghatározásában aranykorona érték megjelölés található – mondta el az Economxnak a Duna House elemzési vezetője.
Szerző(k): Drávucz PéterA társasházi közgyűlés akár azonnali hatállyal is felmentheti azt a közös képviselőt, aki 2024. október 1. és 2025. május 1. között nem kezdeményezi nyilvántartásba vételét az ingatlanügyi hatóságnál – értesült az Economx. A Jog365 szakértője megkeresésünkre elmondta: a közgyűlés a nyilvántartástól függetlenül bármikor dönthet úgy, hogy a megbízási jogviszony alapján dolgozó közös képviselő megbízását visszavonja.
Szerző(k): Drávucz PéterAz Economx értesülései szerint az Utcajogász jogsegélyszolgálat a mai napig nem kapott választ arra a Belügyminisztériumhoz benyújtott panaszukra, amelyben jelezték, a bejegyzett lakcím hiánya az érintettek számára rendkívül hátrányos helyzetet eredményez.
Szerző(k): Drávucz PéterSokak életét teszi pokollá a szomszédja, és az ilyen konfliktusok néha annyira elharapózhatnak, hogy szép szóval már nem lehet rendezni a helyzetet. Ügyvédi segítséggel jártunk utána, hogy milyen lehetőségeink vannak ilyen esetekben.
Szerző(k): Vermes ÁdámCsak a tömegközlekedési vállalatoknál talált tárgyak tízezreit adták le tavaly, arra nézve pedig semmilyen statisztika nem létezik, hogy hány ilyen gazdátlan dolog landolt az önkormányzatok jegyzőinél – értesült az Economx. A talált tárgyak listája szinte végtelen: fogsortól a gitárig, a hegedűtől a szexuális segédeszközig, a festménytől a babakocsiig.
Szerző(k): Drávucz PéterVisszatérően fellángolnak a viták a tulajdonosok, illetve az utóbbiak ingatlanjai előtt parkoló autósok között. Jogszabályok, rendeletek, esetek, bírósági ítéletek léteznek, ám mégsem minden egyértelmű, akadnak egészen speciális élethelyzetek is.
Szerző(k): Drávucz PéterÉv végéig van lehetőségük a szabálytalanul létesített kutak tulajdonosainak, hogy bejelentsék létesítményüket, és elkerüljék a büntetést. A kútamnesztia a kerti kutakat és a mezőgazdasági és a gazdasági célú létesítményeket is érinti, mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Szerző(k): Nagy KristófHiába kért 25 százalékos béremelést a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a kormány egyelőre nem talál forrást a közszférában dolgozók idei béremelésére.
Szerző(k): Hercsel AdélMár igényelhetik a kedvezményes többlet-földgázmennyiséget a többgenerációs családi házban élők - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön az MTI-vel. Ehhez a jegyző által kiállított hatósági bizonyítványt kell eljuttatni az energiacéghez. Nem jár visszamenőlegesen a kedvezményes többletmennyiség, azt a bizonyítvány benyújtása utáni hónap elejétől alkalmazzák.
Szerző(k): Domokos Erika