Benzol is folyik a csapból az északnyugat-kínai Kanszu tartomány székhelyén, Lancsou városában, így az ivóvíz emberi fogyasztása veszélyes - jelentették be a helyi hatóságok pénteken.
Szerző(k): MTIHelyenként már az ivóvízellátást is veszélyezteti a Kaliforniát sújtó történelmi aszály - közölte vasárnapi számában a The New York Times.
Szerző(k): MTIHivatalosan is sikeres a \"Right2Water\" európai polgári kezdeményezés. Ennek célja, hogy az Európai Bizottság kezdeményezzen jogszabályt, amely kimondja: az ivóvízhez való hozzáférés alapvető jog, a víz nem árucikk - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
Szerző(k): MTIAkár 100 millió forintos bírságot is kaphatnak azok a víziközművek, amelyek például eltérnek az engedélyezett tarifától - derül ki a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényt módosító javaslatból.
Szerző(k): Major AndrásVárhatóan augusztustól érkeznek meg a lakossági ügyfelekhez az első átdolgozott vízszámlák, amelyek a júliusban elfogyasztott tételeket már csökkentett díjon fogják tartalmazni, valamint a rezsicsökkentéssel elért megtakarítás is fel lesz tüntetve rajtuk. Ennek kapcsán megvizsgáltuk, milyen és mekkora tételekből is áll össze a tarifa. Például több mint tízféle adókötelezettséget is tartalmaz közvetve és közvetlenül.
Szerző(k): Major AndrásA hazai települések 95 százalékának ivóvíz ellátására kértek működési engedélyt a pályázó szolgáltatók. A fennmaradó 133 település esetében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jelölheti ki a szolgáltatót.
Szerző(k): NAPIÚjabb módosító javaslatot nyújtottak be kormánypárti képviselők a vízgazdálkodási törvényhez, így a korábban javasolthoz képest tovább egyszerűsítenék a legfeljebb 50 méter mély, mezőgazdasági öntözési célú kutak létrehozását; az új változat szerint elegendő lenne utólag bejelenteni az építést. A szakma már az eredeti tervben is veszélyeket látott.
Szerző(k): Major AndrásNem ért egyet a Magyar Vízkútfúrók Egyesülete azzal a törvénymódosító javaslattal, amely eltörölné a legfeljebb 50 méter mély, öntözési célú kutak fúrásához kapcsolódó vízjogi engedélyezési kötelezettséget. Az alapvető probléma az egyesület szerint az, hogy a kutak mintegy 95 százalékát engedély nélkül építik Magyarországon.
Szerző(k): Major András