Pár napja "technikai okok miatt nem üzemel" az "adrenalin élményhajózást" kínáló, Hyperjet nevű hajó a Balatonon, de júniusban és július elején szállított utasokat, és idén már működési engedéllyel is rendelkezik a tóra. Bár ehhez mellőzniük kell a gyors manővereket, a merülést és perdülést. "A fővárosi kormányhivatal kizárólag közforgalmú személyszállítás céljából engedélyezte a kishajó balatoni üzemeltetését" - közölte az ITM államtitkára Vadai Ágnes DK-képviselő írásbeli kérdésére.
Szerző(k): Domokos ErikaA fogyasztóvédelem is bekapcsolódik az építőipari alapanyagok piacának drasztikus áremelkedések miatt szükségessé vált, fokozott ellenőrzésébe. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elrendelte, hogy a megyei kormányhivatalok munkatársai az ország minden részében keressék fel a forgalmazó kiskereskedelmi egységeket - közölte a minisztérium.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz akkreditált labor a rollerek közt már talált olyat, aminek használatával kapcsolatban nincs már kifogása. Az egykerekű (e-gurulós) hoverboardokkal azonban mindenféle termékbiztonsági problémát találtak - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHétfőn a nyolcadik fordulója nyílik meg az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy friss pályázati kiírásban már az egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok is kérhetnek állami támogatást tisztán elektromos gépjárművek beszerzéséhez. A pályázók a gépjármű értékének legfeljebb felét kaphatják meg támogatásként.
Szerző(k): Szepesi AnitaA napszemüvegek egyéni védőeszköznek minősülnek, így szigorú előírásoknak kell megfelelniük. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozata idén is húszfélét ellenőrzött, s eredmények szerint UV-szűrés szempontjából mindegyik eleget tett a követelményeknek. Ezúttal sérülésveszélyeset sem találtak, egyet azonban mégis vissza kellett hívni a vásárlóktól.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kormány célja, hogy jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá tegye a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A 2020 júliusával bevezetett, átlagosan 30 százalékos béremelés mellett az elmúlt tanévben már a szakmaszerzésre törekvő diákok is ösztöndíjat kaphattak - közölte az MTI-vel Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai álamtitkára.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHa az értékesítési lánc más szereplőit nem érik el, a logisztikai szolgáltatóval szemben is eljárhatnak veszélyes termék árusítása esetén a piacfelügyeleti hatóságok. A július közepétől hatályos szabálymódosítás megálljt parancsol az ellenőrzési rendszert megkerülőknek: a nem biztonságos termékeket terítő, jellemzően külföldi webáruházak a továbbiakban nem játszhatják ki a hatóságokat egy közvetítő beiktatásával - hívja fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna