Reményekkel teli a Budapesti Értéktőzsde, a befektetők arra számítanak, nem lesz nagyon súlyos kereskedelmi háború az Amerikai Egyesült Államok és Kína között, így nem lesz jelentősebb gazdasági visszaesés.
Szerző(k): EconomxAz enyhülő amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus az arany befektetési mentsvár szerepét gyengítő hatása az arany árának a csökkenésében mutatkozik meg. Ehhez csatlakozott az olaj ára, négynapi emelkedés után.
Szerző(k): EconomxA német gazdaság évek óta a recesszió szélén áll, ám elemzők szerint a fellendülésére utaló egyik legerősebb közelmúltbeli jel kezdett el villogni Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnerénél. Persze sok múlik majd az amerikai vámokon és a német fiskális ösztönző intézkedések végrehajtásán. A magyar kormány eddig a német gazdaság gyengeségére mutogatott - jöhet a fordulat?
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsVegyesen, többségében indexemelkedéssel indult kedden a tőzsdei kereskedés a vezető európai értékpapírpiacokon.
Szerző(k): EconomxAz amerikai elnök és stábja teljes meggyőződéssel vallja, hogy az Egyesült Államok válságos és rendkívül sebezhető helyzetben van, amit bármilyen áron meg kell változtatni: akár gazdasági sokkterápia árán is – nyilatkozta az Economxnak Tatár Mihály, az Oeconomus vezető elemzője. A szakértő szerint a Trump elnök által meghirdetett „felszabadulás napja” teljesen kiszámíthatatlan gazdasági átrendeződést hozhat, miközben az arany árfolyama újabb rekordra emelkedett.
Szerző(k): Rádi BalázsCsernus Imre szerint a krízisek mutatják meg az ember valódi erejét, főként, ha a krízis negatív töltetű. Ő maga is súlyos krízist élt át tavaly nyáron, amikor sztrókot kapott. A népszerű pszichiáter először szólalt meg hosszabban és adott őszinte interjút a történtekről, valamint új könyvéről is mesélt.
Szerző(k): H. A.Nem teljesítettek olyan jól a nyugat-európai piacok, mint például tegnap, amikor a háborús megegyezés lebegett a szemük előtt. Az arany ára azonban történelmi csúcsot ért el.
Szerző(k): EconomxAz arany semmit nem veszít az erejéből, stabilan emelkedik, de az olaj ára is felzárkózott a mai kereskedésben.
Szerző(k): Economx