A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze - közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában. A szerkezet leszakadásához vélhetően több tényező együttes hatása vezetett - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFélmilliárd euró kártérítést helyezett kilátásba Genova városa és az áldozatok családtagjai számára, valamint a híd újjáépítését ígérte a leomlott szerkezetet üzemeltető autósztráda-társaság vezérigazgatója szombaton tartott sajtótájékoztatóján. Mindeközben az áldozatok száma 43-ra emelkedett.
Szerző(k): Szepesi AnitaA hét elején leszakadt híd több mint 30 ember halálát okozta, de csak 19 áldozat kért állami temetést. Szombaton őket búcsúztatták, az eseményen az MTI szerint több ezer ember vett részt.
Szerző(k): Szabó DánielA mentők egész péntekre virradó éjjel és a nap folyamán is kutattak a híd romjai között az eltűntek után, akiknek a számát a hatóságok tíz és húsz közöttire becsülik. Az áldozatokat szombat délelőtt búcsúztatják.
Szerző(k): Domokos Erika630 lakost evakuáltak a hét elején összeomlott olaszországi Morandi-híd környéki házakból, amelyeket lehet, hogy le is kell bontani - írja az Infostart.
Szerző(k): Szász PéterMialatt bőszen kutatnak túlélők után a Genovában összeomlott híd romjai alatt, az olasz politikusok "kármentésbe" fogtak. Most derül ki, mennyire nem vették komolyan a híd állapotával kapcsolatos aggodalmakat és mennyire visszafogták az útfelújításokra fordított költéseket.
Szerző(k): Szász PéterA jelenlegi információk alapján nincs magyar érintettje a genovai hídomlásnak - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedd délután az MTI-vel, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy még tartanak a mentési munkálatok az autópályán.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanVélhetően a keddi viharos időjárás miatt leszakadt egy autópálya-viadukt Genova közelében az olasz A10-es autópályán. Az első hírek szerint 6-12 autó lehet a romok alatt. Nem sokkal délután három után a Belügyminisztérium már 22 halottról számolt be, majd este hatkor azt mondták, legalább 35-en veszítették életüket, köztük egy gyermek is. Nyolc ember súlyosan megsérült, többeket még keresnek. A katasztrófát egy villámcsapás okozhatta - írja a Corriere della Sera, a La Stampa, valamint az Il Foglio.
Szerző(k): Szabó Dániel