Az irodai papírhulladékok negyede bizalmas információt tartalmaz, ami az adatlopás veszélye mellett az adatkezelés miatt jogi kockázatot is hordoz - derül ki a Fellowes cég reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): InforádióNemrégiben megkezdte a termelést a világ első új generációs bioetanolgyára Olaszországban. Technológiájának köszönhetően az üzem tevékenysége semmilyen formában nem korlátozza az élelmiszer-termelést.
Szerző(k): EconomxÚjra csoportosan tűnnek el a szelektív hulladékgyűjtők Budapest bizonyos területeiről. Az intézkedés illeszkedik a rendszer átalakítási koncepciójába, de apró szépséghiba, hogy közben az elmúlt fél évben mindössze a lakások negyedéhez sikerült eljuttatni az új kukákat.
Szerző(k): Major András, EconomxSzakértők szerint egyre nagyobb káosz uralkodik a hulladékgazdálkodás hatósági árainak kialakítása és a szolgáltatók engedélyezési eljárásai területén − egyes díjtételek akár száz százalékkal is emelkedhettek.
Szerző(k): Tóth KataEgyedüli ajánlattevőként és az előzetesen tervezett összegnél jelentősen drágábban, nettó 250 millió forint helyett 378,9 millió forintért nyerte meg a Jumbo Log Kft. a Váci Hulladékgazdálkodási Kft. hulladéktárolók bérletére kiírt közbeszerzését − derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (Tenders Electronic Daily).
Szerző(k): Céginfo.huA katasztrófavédelem közérdekű szolgáltatót jelölt ki a hulladék elszállítására Martfűn.
Szerző(k): MTIOroszlány megvásárolta a helyi hulladékkezelőt; szerdán a miniszterelnök kötelezettségvállalást írt alá további 296 millió forint támogatásra.
Szerző(k): MTIÖsszesen egy évre közérdekű szolgáltatót jelölhet ki az állam, ha adott településen nem akad megfelelő szolgáltató - legalábbis ha az Országgyűlés elfogadja a belügyminiszter javaslatát, amely az üzemanyagjelölést is jövőre halasztaná.
Szerző(k): NAPI