Ágyneműhuzatba rejtett csaknem 100 adag potencianövelőt találtak cigarettacsempészek autójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az M3-as autópályán a geleji pihenőnél.
Szerző(k): MTIElöntötte Európát és Amerikát is a hamis méz, új országok kerültek a mézhatalmak élmezőnyébe, és folyamatosan csökkennek a mézárak, ami a magyar termelőknek is fájdalmas - hívta fel a figyelmet a Takarékbank Agrár Központjának vezető elemzője. Fórián Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: egyelőre még nincs elfogadott módszer az úgynevezett a hamis méz kiszűrésére.
Szerző(k): InforádióHarminchárom magyar állampolgár ellen emeltek vádat, akik részt vettek egy olyan nemzetközi bűnszervezet tevékenységében, amely magyar állampolgároktól vásárolt, majd hamisított útleveleket, majd Törökországból Nyugat-Európába tartó embercsempészetre használta fel.
Szerző(k): InforádióBár Magyarország libamáj-nagyhatalom, a jelentős export miatt gyakran hiány van belőle itthon. Ha mégis hozzájutunk, nem mindegy, mit és mennyiért veszünk: egy kis odafigyeléssel megelőzhetjük, hogy feleannyiért beszerezhető, átcímkézett kacsamáj kerüljön a kosárba - írta a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxA hamis borok nem tartalmaztak az egészségre káros anyagot, pusztán nem feleltek meg a jogszabályoknak - mondta egy nemrégiben zárolt szállítmányra utalva a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakértője az M1-en pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoMintegy 13 100 liter hamis, illetve közfogyasztásra alkalmatlan terméket zároltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal közös akció során a Bács-Kiskun megyei Kecelen, Tüskösi Pincészet Kft. borászati üzemében.
Szerző(k): EconomxA hamis játékok a hazai játékiparban éves szinten 3,41 milliárd forintnyi kárt okoznak. A hamisítás gyerekeink, unokáink egészségét is veszélyeztetik - adta hírül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).
Szerző(k): EconomxA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei több mint 26 millió forint értékű engedély nélkül forgalmazott csokoládét foglaltak le Budapest több helyszínén. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult büntetőeljárás - olvasható a hivatal honlapján.
Szerző(k): Economx