A világ legnagyobb hadereje az amerikai, azt követi az orosz majd a kínai, a magyar a lista közepe táján található.
Szerző(k): Barabás T. JánosOroszország katonai eszközöket és humanitárius segélyeket is szállít Szíriába - ismerte el az orosz külügyminiszter. Korábban tagadták az előbbit, ám a helyszíni információk erősödő orosz katonai jelenlétről számolnak be. Elemzők szerint Vlagyimir Putyin újabb politikai manőverbe kezdett.
Szerző(k): EconomxÖtévi börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt pénteken Vlagyimir Csirkint, az orosz szárazföldi haderők volt parancsnokát - közölte az ügyben ítélkező katonai bíróság szóvivője.
Szerző(k): InforádióJúliusban áll hadrendbe a Dél-Dunántúl légterét ellenőrző katonai radar – írta a Népszabadság.
Szerző(k): EconomxBármikor indulhat a magyar állam 170 milliárd forintos nagyságrendű helikoptertendere – közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az előkészítő munkálatok a honvédelmi tárca szerint befejeződtek, de azt nem tudni, pontosan hány gépet is akar a kormány beszerezni. A gépekre ugyanakkor a katonáknak szükségük lenne, mert lassan nincs mivel repülniük.
Szerző(k): Papp ZsoltJövőre átlagosan 30 százalékkal emelkedik a magyar honvédség kötelékében szolgálók illetménye - jelentette be a honvédelmi miniszter. Hende Csaba az Inforádió Aréna című műsorában elmondta: a várhatóan nyáron bevezetendő intézkedésre a 2015-ben 10 százalékkal, vagyis több mint 20 milliárd forinttal növekvő honvédelmi költségvetés ad lehetőséget.
Szerző(k): InforádióOrosz hadhajók gyakorlatoznak a La Manche csatornánál - jelentette a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség pénteken az Északi Flotta sajtóosztályára hivatkozva, más források ugyanakkor cáfolták a gyakorlatozásról szóló híradást, és megszokottnak nevezték a manővert.
Szerző(k): Inforádió, MTIAz állam megszerzi a kispesti Bozsik-stadion héthektáros ingatlanát, ahol a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében egy új, többfunkciós létesítményt épít.
Szerző(k): Economx