Áprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 8,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 11,1 százalékkal nőtt - közölte a KSH. A tyúktojás ára továbbra is drasztikus, 63,4 százalékos növekedést mutat.
Szerző(k): NAPISok ültetvényen annyira kevés gyümölcs maradt, hogy nem is éri meg leszedni.
Szerző(k): Kiss MelindaKönnyítette az iskolagyümölcs program feltételeit a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tegnapi közleménye szerint. A közoktatási intézmények a jövőben hatékonyabban és egyszerűbben igényelhetik a termékeket, illetve a szállítók és a hatóságok adminisztrációja is jelentősen csökken. Kérdés, a heti kétszáz forintos támogatás mire lesz elegendő, ha a rendelet szerint legalább heti két alkalommal, kétfélét kell kínálni belőle.
Szerző(k): Lajkó ÉvaAz idei eperszezont a múlt évvel ellentétben az import nyitotta, ami a teljes piacot megzavarta. A gyümölcspiacon nem ez az első eset, néhány éve a dinnyénél is hasonló problémák merültek fel.
Szerző(k): Kiss MelindaA válság miatt az unió nyugati országaiban csökken a zöldség- és gyümölcstermesztés, ami jó értékesítési lehetőséget kínál a magyar termelőknek.
Szerző(k):Újraindulhat a magyar zöldség-gyümölcs kivitel Oroszországba - írta a Népszava.
Szerző(k): NAPIKartellgyanú miatt eljárást indított két kereskedő cég, az Andosa Market Kft. és a Mortak Fruit Kft. ellen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Szerző(k): MTI-EcoA kevés gyümölcsöt tartalmazó lekvárok és szörpök adóztatását kezdeményezi a vidékfejlesztési tárca, s bízik abban, hogy a népegészségügyi termékdíj bevezetésének egyik hasznos hozadéka lehet a magyar gyümölcstermelés fellendülése - közölte az MTI.
Szerző(k): NAPI