A statisztikában már hat nap boltzár is látszik, ami ugyan csak a zuhanás eleje, de a szakadék alja még lejjebb van. A két hét boltzárból négy-öt hét lett, az pedig annyi, mint egy évvel ezelőtt. És ki tudja, hol a vége.
Szerző(k): Molnár CsabaA Richter gyógyszergyár és a Mithra biotechnológiai vállalat a mai napon bejelentették, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pozitív véleményt adott ki a 15 mg estetrol-t (E4) és 3 mg drospirenone-t (DRSP) tartalmazó új, kombinált fogamzásgátló törzskönyvezési kérelmére vonatkozóan. A termék várhatóan 2021 második negyedévének végéig kapja meg az összes európai uniós tagállamra érvényes forgalomba hozatali engedélyt. A terméket a Richter Drovelis márkanéven forgalmazza majd - közölte a gyógyszergyártó.
Szerző(k): Szepesi AnitaA nemzetközi igazságügyi együttműködés eredményeként megalakult magyar-norvég közös nyomozó csoport, az Eurojust és az Europol hatékony közreműködésével számolta fel a határokon átnyúló gyógyszerhamisító bűnszervezetet. Az összehangolt akció során több mint 9 millió hamis, nyugtató hatású tablettát foglaltak le.
Szerző(k): Szepesi AnitaAmerikai gyógyszergyártók Joe Bidennél bepanaszolták Magyarországot. A Pfizer, a Johnson & Johnson és társaik azt a jogi eljárást kifogásolják, amelynek alapján Magyarországon is gyártani kezdték a koronavírusos betegek terápiájában alkalmazott remdesivirt - írja a HVG.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEddig csaknem 37 ezer doboz favipiravirt írtak fel a háziorvosok, amelyből 33 ezer dobozt már ki is adtak a gyógyszertárakban - közölte a koronavirus.gov.hu kedd este.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA vakcinakutatások mellett folyamatos a koronavírus-fertőzés kezelésébe bevonható, eddig más indikációra használt gyógyszerek alkalmazási lehetőségeinek feltárása. Az egyik ilyen szer az állatgyógyászatban alkalmazott ivermektin nevű hatóanyag, amelyről most az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) mondta ki, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján jól tervezett klinikai vizsgálatokon kívül nem támogatják a használatát Covid-19 betegségben.
Szerző(k): Szepesi AnitaCsaknem 9 százalékkal csökkent a vényköteles termékek januári forgalma. A lakosság jelentős része még rendelkezik gyógyszertartalékokkal, emellett további tényezők is lassítóan hatottak a gyógyszerforgalom alakulására.
Szerző(k): Szepesi AnitaA háziorvos által felírt Favipiravir az a gyógyszer, amivel a betegség korai szakasza kezelhető, a vényköteles készítmény hétfő óta a gyógyszertárakban is kapható. Az ATV Híradó úgy értesült: több gyógyszertárban is akadozott az ellátás, volt, ahol elfogyott a gyógyszer.
Szerző(k): Szepesi Anita