Vizsgálati őrizetbe vették szombaton Peruban a korrupcióval vádolt Ollanta Humala korábbi elnököt.
Szerző(k): Domokos ErikaA több mint 16 milliárd forintos kár okozásával gyanúsított, karcagi Bróker Marcsi azért indította el utazási irodáját, mert nem nevezték ki korábbi munkahelyén, egy pénzintézetnél irodavezetőből fiókvezetőnek, inkább saját céget indított.
Szerző(k): Domokos ErikaHűtlen kezelés miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ) - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-nek a Magyar Nemzet értesülését. Február 9-e óta nyomoznak az ügyben ismeretlen tettes ellen.
Szerző(k): Domokos ErikaA felszámolás alatt lévő Pécsi Direkt Kft. bizonytalan megtérülésű, peresített követeléseinek értékesítésére írt ki pályázatot az egykori könyves cég felszámolója. A követelések összege meghaladja a 2,2 milliárd forintot.
Szerző(k): Domokos ErikaA Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 14 pénzügyőrét hallgatta ki gyanúsítottként hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt.
Szerző(k): Domokos LászlóRészletes vallomást tett a nyomozóhatóságnak a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi - mondta el Brunner Tamás, a gyanúsított védője az MTI érdeklődésére pénteken.
Szerző(k): Papp ZsoltTöbb mint másfél év után megszólalt az Alexandra cégcsoport egykori központi vállalkozásának, a Pécsi Direkt Kft.-nek a felszámolója. A megállapítása szerint a Pécsi Direktből átjátszották a vagyont más cégekbe – amelyek most szintén a fizetésképtelenség közelébe kerültek-, s ezzel megkárosították a hitelezőket, akiknek 9 milliárddal maradt adós a könyvkereskedő. Feljelentést tettek többek közt csődbűncselekmény, sikkasztás és csalás miatt. Az ügyben a NAV nyomoz.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezet tíz tagját állították elő a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói és járőrei. A számlagyár által okozott kár 2,3 milliárd forint. Hét gyanúsított előzetes letartóztatásban van.
Szerző(k): Domokos László