Eddig a hűvösebb tengerfelszíni hőmérsékletet okozó La Niña uralkodott, azonban az ideje lejárt: erősödik az El Niño, vagyis a tengerfelszíni hőmérséklet több fokkal emelkedik, ami melegebb időjáráshoz vezet. Mindez a klímaváltozással karöltve azt eredményezheti, hogy – a mérések kezdete óta – globálisan az idei lehet a legmelegebb év.
Szerző(k): Varga CsengeAz emberi tevékenység utóbbi kétszáz éve alatt történt a környezet mesterséges átalakításának 99,9 százaléka, ami a biológiai sokféleség rovására ment – jelentette ki az egykori köztársasági elnök.
Szerző(k): Varga CsengeFelgyorsult a grönlandi és antarktiszi jég olvadása egy átfogó nemzetközi tanulmány szerint. Az utóbbi néhány évben sokat romlott a helyzet, melyet 50 különböző műhold felvétele igazol.
Szerző(k): Varga CsengeA globális tengerszint több mint kétszer olyan gyorsan emelkedik, mint a mérések első évtizedében, 1993-2002 között – közölte pénteken a Meteorológiai Világszervezet (WMO), amely egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a tendencia a következő évtizedekben folytatódik.
Szerző(k): EconomxA népességnövekedés miatti aggodalmak helyett a világnak több figyelmet kéne fordítania a nők reprodukciós jogaira, illetve a testük feletti szabad rendelkezésre – áll az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) szerdán közzétett, a világ népességéről szóló éves jelentésében.
Szerző(k): Varga CsengeFogyóban a tengeri sün a Földközi-tenger francia partvidékén, olyannyira, hogy a halászat ideiglenes felfüggesztését is fontolgatják az ország dél-keleti partvidékén.
Szerző(k): Varga CsengeAz erdők, óceánok és nedves élőhelyek mind kiváló „karbonkutak”, amelyek segítenek korlátozni az éghajlatváltozást. Egy tanulmány szerint kilenc állatfaj segíthet a globális felmelegedés korlátozásában.
Szerző(k): Varga CsengeHat év sikertelen hazai bírósági tárgyalás után több mint kétezer idősebb nő pereli egy klímavédelmi csoport tagjaként a svájci kormányt az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), azt állítva, hogy a kormányzat éghajlatváltozás elleni politikája sérti az élethez és egészséghez való jogukat.
Szerző(k): Varga Csenge