Amíg 2018 utolsó negyedévében folyamatosan emelkedett, 2019 első két hónapjában csökkent a GKI Gazdaságkutató Zrt. konjunktúraindexe. Februárban az üzleti várakozások közül csak az építőipariak javultak, a fogyasztói várakozások pedig a februári javulás ellenére is elmaradtak a múlt év végitől.
Szerző(k): Domokos LászlóKongatni kell a vészharangot, akkorára duzzadt az építőipari szakemberhiány. Tetőfedő szakmában tavaly például mindössze 23 diák végzett nappali tagozaton, miközben több mint 500-ra is szükség lenne - mondta az építőipar kilátásairól szervezett háttérbeszélgetésen Szalai Levente, az Épületszigetelők, tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetségének (ÉMSZ) ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): Szepesi AnitaJanuárban a GKI országos ingatlanpiaci indexének értéke októberhez képest 3 ponttal emelkedve historikus csúcsra ért. Tovább tart tehát az általános derűlátás, rövid távon nincs jele trendfordulónak - derül ki a GKI legfrissebb elemzéséből. A használt és az új lakások ára is átlagosan 4-6 százalékkal emelkedhet 2019-ben.
Szerző(k): Szepesi AnitaA magyar gazdaság 2018-ban a GKI becslése szerint 4,6 százalékkal, az EU-ban kiemelkedő mértékben bővült. A növekedési ciklus valószínűleg elérte csúcspontját, idén lassuló, 3,4 százalék körüli növekedés várható. A közeljövőben az EU növekedése is lassul, az előrejelzések egyre pesszimistábbak.
Szerző(k): Domokos LászlóHárom hónapos növekedés után januárban a tavaly októberi szintjére esett vissza a GKI konjunktúraindexe. Kissé romlottak az üzleti és a fogyasztói várakozások, az utóbbiak az egy évvel korábbinál kedvezőtlenebbek ugyan, de mindkettő erős optimizmust tükröz - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA GKI Gazdaságkutató Zrt. 2018 júliusi, ezer fős reprezentatív lakossági felmérése során rákérdezett arra, hogy a munkavállalók közül 2017-ben hányan és hányszor váltottak munkahelyet. A válaszoló aktív keresők mindössze huszada (5,5 százaléka) váltott egy év alatt munkahelyet. Azt feltételezhetnénk, hogy ahol több a munkalehetőség az adott településen vagy régióban, ott jelentősebb mértékű a munkahely-változtatás. Ez azonban nem igazolódott be.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz építőipari kilátások 2019 elején kissé romlottak, de még így is nagyon kedvezőek. A GKI ágazati bizalmi indexének értéke januárban 6 ponttal csökkent az előző hónaphoz képest, mind a magas-, mind a mélyépítő cégek kilátásai borúsabbá váltak.
Szerző(k): Szepesi AnitaA fiatalokat az ár, az idősebbeket a kedvezmény mértéke érdekli a kuponok vásárlásakor - derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan