Az Otthon-felújítási program iránti kezdeti hatalmas érdeklődés a második negyedévben jelentősen csökkent, majd ismét emelkedett, a lelkesedés mértéke azonban nem tért vissza az év eleji szintre – ezt igazolták a GKI és a Masterplast közös kutatásának augusztusi eredményei. A friss felmérés szerint 2022 végéig az összes háztartás bő 5 százaléka élne biztosan, 13 százaléka pedig valószínűleg a program támogatásával. A belső terek, illetve a fürdőszobák felújítása, a külső nyílászárók cseréje és a hőszigetelés a sláger.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz üzleti várakozások augusztusban is kissé javultak, a fogyasztóiak viszont július után augusztusban is némileg romlottak a GKI felmérése szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz építőipari termelők kilátásait összegző mutató – a júliusi jelentős csökkenés után - augusztusban pozitívan korrigált, értéke a pozitív tartományba került. Augusztusban a magasépítő cégek kilátásai javultak, de a mélyépítőké kissé romlottak - állapítja meg friss, az EU támogatásával készített felmérésében a GKI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA magyar települések ötöde a kis számú lakosság - és különösen a fiatalok elenyésző aránya miatt - különösen veszélyeztetett, célzott vidékfejlesztési programok nélkül, a jelen trendek mellett valószínűtlen, hogy ezek a községek tartósan fennmaradnak. Továbbélésükhöz az egészségügyi és szociális ellátásra, az alsóbbrendű utak felújítására kellene költeni sport, hitéleti és presztízsberuházások helyett - állapítja meg friss összefoglalójában a GKI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA második negyedév végére koronavírus-válság előtti szintre állt vissza a lakosság fizetőképessége. A fizetőképesség javulásához jelentősen hozzájárult a hitelmoratórium is, ami hosszú távon azonban kockázatot is jelenthet.
Szerző(k): Molnár CsabaÚgy tűnik, a lakások felújítására és korszerűsítésére sosem volt jobb alkalom, mint most - ez az üzenete a GKI és a Masterplast közös kutatásának, amely a lakosság felújítási terveit vizsgálta. Az eredmények szerint a következő egy évben mintegy 700 ezer lakás újulhat meg kisebb-nagyobb mértékben. Az általános eufória legkevésbé a panellakások tulajdonosait érintette meg. A felújítást tervezők 40 százaléka állami támogatást is igénybe venne.
Szerző(k): Szepesi AnitaFél évnyi, folyamatos emelkedés után a GKI konjunktúraindexe júliusban elérte 2019 végi szintjét. Az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után az elmúlt hónapokban csak kismértékű volt a javulás; javultak az üzleti és romlottak a fogyasztói várakozások júliusban - írja az MTI GKI Gazdaságkutató közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterFolyamatosan javulnak a lakáspiaci várakozások a tavalyi második negyedév óta; a válaszadók szerint a használt lakások árai a közeljövőben minden körzetben emelkedni fognak, az új lakásoknál kétszámjegyű, 11 százalékos áremelkedés várható - közölte az MTI a GKI és a Masterplast közös júniusi felmérésére hivatkozva.
Szerző(k): Szabó M. István