Varga Mihály pénzügyminiszter 1,5 milliárd forintot támogatást jelentett be három élelmiszeripari cégnek, míg Szijjártó Péter külügyminiszter 656 millió forintos állami pénzosztásról számolt be.
Szerző(k): Szabó DánielMintegy 20 milliárd forintot csoportosított át a kormány az idei költségvetésben. Ennek egynegyede a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnak jutott, de szerepel a listán a sport, az egészségügy és a kultúra is.
Szerző(k): Németh GézaMegjelent a kormányrendelet az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) végleges helyéről és a fejlesztés első ütemének költségeiről.
Szerző(k): Szabó DánielA járvány kezelésére elkülönített gazdaságvédelmi forrásokból a kormány tavaly 3600 milliárd forintot fizetett ki cégeknek és jogi személyeknek. A Fidesz-közeli alapítványoknak 217 milliárd forint költségvetési támogatás jutott, továbbá több száz milliárd forintnyi állami részvény- és ingatlanvagyon haszonélvezete, illetve tulajdonjoga került át vagyonkezelői alapítványokhoz.
Szerző(k): Domokos ErikaMég el sem kezdődött a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön pályázhatósága, de a kormány részéről már jelezték: ha kell, bővítik a 10 milliós ingyenhitel keretét.
Szerző(k): Szabó DánielTóth Bertalan, az MSZP vezetője pikírt felütéssel, "a magyar gazdaság jövőkép nélkül marad le a román, a lengyel és a balti gazdaságok mögött?" szegezte Varga Mihály pénzügyminiszternek Matolcsy György jegybankelnök elmúlt időszakban elmondott kritikáit, amelyeket tételesen utasított el a tárcavezető. Várhatóan lesz még folytatása a két gazdasági vezető ellentétének.
Szerző(k): Szabó DánielNő a fegyelem a lakosság körében, hordják az emberek a maszkot, igyekeznek betartani a szabályokat egy felmérés szerint, miközben már nem pusztán a vakcina elérhetőségétől várják a legtöbben a megoldást. Nálunk a lakosság szerint a gazdaság megóvása is legalább olyan fontos, mint az egészség.
Szerző(k): Rácz GergőA mai naptól ismét lehet pályázni a kutatási, fejlesztési és innovációs (kfi) szektor bértámogatására - hívja fel a figyelmet közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az újraindított KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el.
Szerző(k): Szepesi Anita