A jelenlegi 27-ről a vendéglátáshoz és a szálláshely-szolgáltatáshoz hasonlóan 18 százalékra szeretnék csökkenteni a fürdőszolgáltatások általános forgalmi adóját a Magyar Fürdőszövetség (MF) tagjai - hangzott el a szervezet szerdán Hévízen kezdődött közgyűlésén.
Szerző(k): MTITavaly óta fürödni is lehet az osztrák főváros új városrészének névadó tavában, amelyet a természet is egyre jobban meghódít. Bécs új, Aspern városrészében már hatezren laknak, a tervek szerint pedig 2028-ig mintegy húszezer embernek ad majd otthont Európa egyik legnagyobb városfejlesztési projektje.
Szerző(k): EconomxEgy kínai óriáscég lép be a magyar piacra, miután a pekingi székhelyű Towercrest Group a budapesti Rác fürdő megvásárlásával elindítja európai terjeszkedését - tudta meg a Napi.hu. A pénz már Magyarországon, ügyvédi letétben itt van, csak a főváros jóváhagyása kell az üzlethez.
Szerző(k): Szakonyi PéterEgy kínai nagybefektető megnyithatja a Rác fürdőt és a mellette lévő hotelt. A hat éve elkészült, de azóta zárva tartó, romló állagú épületegyüttes sokmilliárdos veszteség helyett így még bevételt is hozhat a fővárosi önkormányzatnak. A vételárat a kínaiak már átutalták.
Szerző(k): Szakonyi PéterNőtt a magyarországi fürdők forgalma az első fél évben: átlagosan 2-4 százalékkal jegyeztek eddig több vendéget, mint 2015 egyébként is magas látogatottságot produkáló azonos időszakában - írta a Magyar Idők csütörtöki számában.
Szerző(k): MTI-EcoMiután az uniós támogatás nagy valószínűséggel elúszott, a Közbeszerzési Döntőbizottság pedig egymillió forintra bírságolta a várost, most megjelent a Zsóry-fürdő befejezésére a tender a Közbeszerzési Értesítőben.
Szerző(k): Németh GézaA Közbeszerzési Hatóság elnökének kezdeményezésére a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) megsemmisítette a Mezőkövesdi VG Zrt. által a Zsóry-fürdő komplex fejlesztésére kiírt második közbeszerzési felhívást, továbbá az azt követő további döntéseket, végezetül pedig 1 millió forintra bírságolta az ajánlatkérőt. Így a város kifutott a befejezési határidőből, odalett az uniós támogatás.
Szerző(k): Németh GézaSzombaton nyitnak az első fővárosi strandok, a Palatinus és a Dagály. Több fürdőben is fejlesztési munkákat végeznek, de ezek nem befolyásolják a strandok működését – mondta az InfoRádiónak Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója.
Szerző(k): Inforádió