Szerdán a finn és a svéd védelmi miniszter külön is leült tárgyalni Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. A három hete tartó ukrán háború alapjaiban rázta föl Oroszország egyik legnagyobb közvetlen szomszédját, ahol a közvélemény drasztikus módon billent a NATO-csatlakozás felé. Putyin ambíciói Ukrajna finlandizálására könnyen úgy végződhetnek, hogy a procedúra névadója megtagadja régóta tartott semlegességét.
Szerző(k): Sasvári MarcellÚjrakalibrálják biztonságpolitikájukat Európa északi államai, vagy legalábbis komoly társadalmi és politikai vitákba vágnak bele az elmúlt napok eseményei nyomán.
Szerző(k): Rácz GergőFinnország évtizedeken át nem volt hajlandó állást foglalni Oroszország mellett vagy ellen, ez az álláspont fenntartotta a békét, de korlátozta szuverenitását is. Az országban most napirendre került a csatlakozás a biztonsági szövetséghez.
Szerző(k): Rácz GergőNoha Brüsszelből olyan információk is érkeztek, miszerint a finnek és a németek akasztották meg a szigorúbb energetikai szankciók bemondását Oroszország ellen, a finn közszolgálati csatorna délelőtt már azt jelentette, hogy leállítják a finn-orosz atomerőműépítési projektet.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSzintet lépett a veszélyérzet, de az arra adott reakciók intenzitása is Finnországban, ahol az elmúlt hónapokban sorra jelentek meg és erősödtek fel aggályok az ország északi részén új atomerőművet építeni szándékozó oroszokat illetően. A beruházás legfőbb engedélyét, az építkezés megkezdéséhez szükséges zöld jelzést évek óta megszerezni képtelen Hanhikivi-projekt ugyan a hatodik nukleáris reaktort adhatná Finnországnak, de az Oroszországra váró gazdasági szankciók nélkül is kihátrálnak a projektből.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNövekszik a kereslet a papír iránt, ami felviszi az árakat, és egyelőre nem látszik az enyhülés. Mivel Finnországban sztrájkolnak a fakitermelők, drága mulatság marad felcímkézni a bolti árukat.
Szerző(k): Rácz GergőA Hanhikivi-félszigeten építendő új finn atomerőmű projektcégéből sorra kilépnének a finn vállalatok, mivel egyre inkább kétségeik vannak a beruházással kapcsolatban. Nem csak az a gondjuk, bizonytalan, valaha megépül-e az erőmű, de az sem garantált, hogy a beruházás a finn energiaszuverenitást szolgálná. Ez a beruházás volt indulásakor a magyar Paks II. projekt hivatkozási pontja, de mára, a meghatározó orosz jelenléten kívül az lett a legerősebb hasonlóság közöttük, hogy mindkét helyszínen évek óta várnak az oroszok az építkezés megkezdését lehetővé tevő létesítési engedélyre. A finnek szerint ez már az ukrán helyzet miatt nemzetbiztonsági kérdés is lehet.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMagyarázkodásra kényszerült a finn miniszterelnök egy, a Reutersnek adott nyilatkozata miatt, amelyben kijelentette: "nagyon valószínűtlen", hogy Finnország az ő hivatali ideje alatt NATO-tagságért folyamodna - írja az Euronews.
Szerző(k): Csernátony Csaba