A Magyar Államkincstár adatai szerint 21,5 milliárd forint tartozással zárták 2023. első hónapját az egészségügyi intézmények. Egy hónap alatt 15 milliárd forint kifizetetlen számlát halmoztak fel az ellátók. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Napi.hu-nak azt mondta, eddig 2021. január volt a csúcstartó, akkor 11,3 milliárd forinttal nőtt a tartozásállomány.
Szerző(k): Koncsek RitaA Széchenyi Kártya MAX+ és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram meghirdetésével összeállt az a termékkínálat, amely arra hivatott, hogy állami támogatás mellett biztosítsa a hazai kis- és középvállalatok finanszírozását – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
Szerző(k): Drávucz PéterEgy kormányrendelet szerint megszűnik az átlagfinanszírozás az egészségügyben, ez pedig azt is jelenti, hogy ismét teljesítmény alapján kapják a finanszírozást az intézmények. Majdnem 2,5 éven át átalányfinanszírozással dolgoztak a betegellátók, a várólisták ledolgozásában kevésbé voltak érdekeltek, ez most megváltozhat.
Szerző(k): Koncsek RitaKeresik tovább a Dunaferr megmentőjét, ezen dolgozik a kormány. Orbán Viktor miniszterelnök szerda délutáni bejelentéséből az is kiderült, hogy a következő hat hónapban kifizetik a dunaújvárosi cég dolgozóinak bérét.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsMegkongatták a vészharangot az alapellátó fogorvosok, a praxisok rezsitámogatását jelentősen meg kellene emelni, különben hamarosan rengetegen csődbe mennek – mondta a Napi.hu-nak Iványi József budapesti alapellátó fogorvos. Hónapról hónapra élnek a praxisok, nem tudnak tartalékot képezni. A rendelők költségei az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek az elmúlt időszakban, és ezt nem vette figyelembe a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. A szakorvos levelet írt a szakpolitikusoknak és a kamarának is.
Szerző(k): Koncsek RitaSchmidt Ádám sportért felelős államtitkár bejelentette: a tavalyinál 2,7 milliárddal több állami támogatás jut az olimpiai sportágaknak. Az eddigi 16 kiemelt sportág helyett már 43 téli és nyári sportág számíthat a kormány finanszírozására.
Szerző(k): EconomxÚjabb pályázatot írtak ki az észak-erdélyi A3-as autópálya egyik, a román-magyar határ térségében található szakaszának tervezésére és kivitelezésére. Az erdélyi 26,35 kilométeres sztrádaszakasz három völgyhídjával, nyolc felüljárójával és nyolc hídjával is jóval olcsóbban jön majd ki, mint a magyar oldal már elkészült sávjai.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz orvosok "történelmi jelentőségű" béremelése mellett a szakdolgozók is megkapják azt a megbecsülést, amit munkájuk után megérdemelnek – mondta el a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára. Az oltási programot egyenesen sikertörténetnek nevezte. Közben a Magyar Orvosi Kamara szerint az orvoshiány miatt gyakorlatilag szükségállapot van az egészségügyben.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs