A következő tíz évben is rengeteg fiatal tervez külföldi munkavállalást – derül ki a BT (British Telecommunications) magyarországi regionális szolgáltató központja által ismertetett, a Medián által készített országos felmérésből. A kutatást a 14-25 éves korosztály, azaz a Z generáció bevonásával végezték el.
Szerző(k): Domokos LászlóVlagyimir Putyin módosítani akarja Oroszország működését: a feudális hűbéruralomra emlékeztető szisztéma helyére egy a nagyvállalatokéhoz hasonlító, technokrata vezetési hierarchiát akar létrehozni. Ezzel fogná ki a szelet kicsi, de harcias ellenzéke vitorlájából.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Ifjúsági garancia rendszerbe már több mint 100 ezer fiatalt vontak be, a projekten belül eddig több mint 45 ezer fiatal vett részt támogatott foglalkoztatásban és csaknem 22 ezer fiatal valamilyen képzésben részesült - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanVészesen fogynak a nyomdaipari szakemberek részben a nyugdíjazások, a külföldi munkavállalások miatt, de leginkább az utánpótlás-nevelés jelenti a legfőbb gondot ezen a területen.
Szerző(k): Domokos ErikaHa választhatnának, hogy nethozzáférésük, vagy inkább melegvizük legyen, a mai 30 alattiak több mint fele utóbbiról mondana le. Az eNET friss kutatásában azt vizsgálta, hogy költözés esetén egy új otthonban melyik három szolgáltatásra lenne szüksége az embereknek.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő, naponta átlagosan 1,8 órát töltenek ezeken az internetes felületeken - derül ki a Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából, amely a közösségi média és online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgálta a fiatalabb, Y és Z generáció, a 16-37 évesek körében.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEurópának meg kell küzdenie a fiatalok magas munkanélküliségével, hogy biztosítsa a demokráciát, a közbizalmat és a gazdasági növekedést - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a dublini Trinity College-ban tartott pénteki beszédében.
Szerző(k): Szepesi AnitaMagyarország erejét Széchenyi-díjasai mutatják meg igazán - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Széchenyi-díjjal kitüntetettek tiszteletére adott vacsorán az MTI híradása szerint.
Szerző(k): Domokos Erika