Az Audi Hungaria Zrt. már 2016 óta folytatja azt a gyakorlatot, hogy a termelésingadozások miatt felhalmozódó mínusz munkaórákra eső bért megpróbálja visszaszedni egyes dolgozóitól, akik a cégtől távoznak. Az országban más munkáltatóknál ez a visszafizetési dilemma a Napi.hu tudomása szerint nem merült fel eddig. Ugyancsak egyedülálló az az ítéletet, amelyet nemrég a Győri Törvényszék hozott az ügyben egy dolgozó javára.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA GKI Gazdaságkutató Zrt. 2018 júliusi, ezer fős reprezentatív lakossági felmérése során rákérdezett arra, hogy a munkavállalók közül 2017-ben hányan és hányszor váltottak munkahelyet. A válaszoló aktív keresők mindössze huszada (5,5 százaléka) váltott egy év alatt munkahelyet. Azt feltételezhetnénk, hogy ahol több a munkalehetőség az adott településen vagy régióban, ott jelentősebb mértékű a munkahely-változtatás. Ez azonban nem igazolódott be.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagy a felzúdulás a Honvédkórházban, a közalkalmazotti státuszban foglalkoztatott dolgozókat ugyanis egy januárban hatályba lépő törvény honvédségi állományba sorolta, ami az eddigieknél sokkal szigorúbb szabályokat ír elő a munkavállalókra. Emiatt sokan, egyes osztályokon az összes orvos, felmondást terveznek a hvg.hu információi szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy-másfél hónapon belül válhat hivatalossá a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló (INF) szerződés Egyesült Államok általi felmondása - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Rosszija 1 állami televíziónak nyilatkozva az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOroszország kénytelen lesz célba venni azokat az európai országokat, amelyek amerikai közepes és rövid hatótávolságú rakétákat fogadnak majd be azután, hogy az Egyesült Államok felmondja ennek a fegyverkategóriának a megsemmisítéséről megkötött, úgynevezett INF-egyezményt.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes "nagyon veszélyes lépésnek" tartja, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), arra hivatkozva, hogy Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDonald Trump amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt - írja az MTI-re hivatkozva az atv.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz ajkai kórház orvosainak bérkövetelése bérfeszültséget és zavart keltett volna az intézményben - idézi az Állami Egészségügyi Ellátóközpont közleményét az MTI hírére hivatkozva a 444.hu.
Szerző(k): Szepesi Anita