A francia államfő pénteken egy rádióinterjúban kijelentette, Európának megvannak a jogi eszközei arra, hogy megakadályozzon egy országot a demokratikus értékek megsértésében, és fel is függesztheti annak az államnak a tagságát, amelyben szélsőjobboldali párt kerül hatalomra.
Szerző(k): InforádióFelülvizsgálat céljából időszakosan felfüggesztenek három Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatot február 22-én 14 órától - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a felülvizsgálatot követően a felhívások módosított feltételekkel ismét elérhetők lesznek.
Szerző(k): MTI-EcoAz MNB mától átmenetileg felfüggesztette az Enefi tőzsdei részvényeinek, az ezekhez kapcsolódó határidős kontraktusoknak, illetve a társaság tőzsdére bevezetett kötvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Szerző(k): EconomxA héten már második alkalommal kellett felfüggeszteni a kereskedést a sanghaji és a sencseni tőzsdéken csütörtökön, miután a vezető részvények árfolyamát követő CSI300 index csökkenése átlépte a 7 százalékos küszöbértéket.
Szerző(k): MTI-Eco, InforádióSoha nem kezdődött még ilyen katasztrofálisan az év kínai tőzsdéken, mint idén, és egyelőre nem látni, mit tehetnek a pekingi hatóságok a méretes árfolyamzuhanás megállítására. Valójában július eleje óta kódolva volt a januári tőzsdekrach.
Szerző(k): EconomxHárom napra felfüggesztette az FHB Jelzálogbank Nyrt. részvényeinek kereskedését hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A BÉT honlapján közölt tájékoztatás szerint a felfüggesztés a hétfői kereskedési nap nyitásától a december 30-ai tőzsdei nap zárásáig tart.
Szerző(k): MTI-EcoA BÉT vezérigazgatója felfüggesztette az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését a 2015. december 15-i tőzsdenapon a kereskedés kezdetétől a tőzsdenap hátralevő részére, a \"lezárás szakasz\" kezdetéig - derül ki a BÉT honlapján közzétett határozatból.
Szerző(k): MTI-EcoA kontinentális Kínában januártól a tőzsdéken automatikusan 30 percre felfüggesztik a kereskedést, ha azok irányadó indexei 5 százaléknál nagyobb mértékben mozdulnának el.
Szerző(k): MTI-Eco