A gyógyszerhatósághoz bejelentés érkezett az Egis Gyógyszergyár által gyártott vényköteles A-vitamin küllemével kapcsolatban, ezért az OGYÉI, amíg kivizsgálja az esetet, addig felfüggesztette az olaj egy bizonyos tételének forgalmazását.
Szerző(k): Koncsek RitaNem tartják elfogadhatónak a magyar kormány által a jogállamisági eljárás lezárására tett lépéseket az Európai Parlament jelentéstevői. Úgy látják, hogy a demokratikus rendszerek védelmére nem elégségesek a magyar lépések, de még a korrupció visszaszorítására sem biztos, hogy alkalmasak. Azt kérik, hogy az Európai Bizottság továbbra se fizesse ki a kohéziós források 65 százalékát az Orbán-kormánynak még két éven keresztül. Az az álláspontjuk, hogy Brüsszel nem tehetne olyan javaslatot az Európai Tanácsnak, ami kifizetéssel jár.
Szerző(k): Szabó DánielA gyógyszerhatóság a Milgamma mellett hét másik gyógyszer forgalmazását függesztette fel. Utóbbi készítmények Isztambul egyik gyógyszergyárában készültek és a gyártási folyamatokkal volt elégedetlen az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
Szerző(k): Koncsek RitaA sportlétesítmény üzemeltetésének felfüggesztését a tervezett kezdő időpont előtt 10 nappal be kell jelenteni a miniszternek, és közölni kell azt is, hogy mennyi pénzre lenne szüksége a további üzemeltetéshez - döntött a kormány.
Szerző(k): Németh GézaA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) felfüggeszti a DM-KER Nyrt. törzsrészvényének kereskedését csütörtökön 10 órától, mert a társaság részvény-visszavásárlási aukciót tart.
Szerző(k): Szász PéterEgy közjegyzőhelyettes ellen büntető eljárás indult, így a közjegyzői törvény szerint a szolgálatából való felfüggesztése automatikusan bekövetkezett. Az érintett az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, mivel véleménye szerint az automatikus felfüggesztés ellentétes az ártatlanság vélelmével. A testület viszont összeegyeztethetőnek tartotta a kettőt és nem semmisítette meg a közjegyzői törvény előírását.
Szerző(k): Németh GézaÚjabb lehetséges szankció miatt zajlik vita az Európai Unióban: egyre több ország szeretné bezárni kapuit az orosz állampolgárok előtt. Lapunk összefoglalta, mely országok támogatják, illetve ellenzik a beutazási tilalmat, valamint hogy az EU milyen megoldást kínál a zömmel balti és skandináv államok követeléseire.
Szerző(k): Nagy MartinFelfüggesztette a British Airways brit légitársaság a jegyek értékesítését a londoni Heathrow-ról induló rövid távú járataira augusztus 8-ig a legnagyobb forgalmú brit repülőtéren fennálló kapacitáshiány miatt.
Szerző(k): Domokos László