A Puskás Akadémia FC keretében koronavírusos esetet regisztráltak, ezért a csapat Budapest Honvéd FC elleni, vasárnapi (mai) NB I-es mérkőzését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elhalasztotta.
Szerző(k): Csernátony CsabaA futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Felcsúton, ahol bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.
Szerző(k): Csernátony CsabaEgy új, 16 tantermes, Felcsúton megépülő iskola kivitelezésére írt ki közbeszerzést a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.
Szerző(k): Németh GézaTavaly év végén módosították a társasági adó felhasználásáról szóló törvényt, amely lehetővé tette, hogy akár 100 százalékig támogatásból valósítsanak meg a sportklubok ingatlanberuházásokat. A Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány valószínűleg a koronavírus-járvány miatt élt a lehetőséggel: március 9-én pályáztak, még aznap meg is kapták a 200 millió forintos támogatást.
Szerző(k): Szabó DánielA MÁV Zrt. leányvállalatával, a MÁV FKG Zrt.-vel szerződött vasútpálya-karbantartásra, nettó 20 milliárd forintért; a cég alvállalkozóként - a vágányköszörülési feladatok elvégzésére - bevonja a teljesítésbe a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Vagyonkezelő Kft.-t - derül ki a 24.hu cikkéből. A szerződést közbeszerzés, azaz nyilvános versenyeztetés nélkül kötötték.
Szerző(k): Domokos ErikaA miniszterelnök szülőfalujában elég volt, ha egyetlen érvényes szavazatot kap az egyedüli induló fideszes Mészáros László István, de ebből 616-ot is szerzett.
Szerző(k): Szabó DánielKiderült, hogy a Miniszterelnökség által okolt Óbaroki Kerti Vasút Kft. nem is létezik, heccből találták ki a szervezetet.
Szerző(k): Szöllősi FanniÚjabb veszteséges évet zárt a Vál-völgyi (felcsúti) kisvasút, voltak napok, amikor egyáltalán nem volt utasuk - írja az Átlátszó.
Szerző(k): Szász PéterA 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a KTI Közlekedéstudományi Intézet által Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezésére kiírt pályázatot – tette közzé az informatikai vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tender értéke 11,15 milliárd forint.
Szerző(k): Herman Bernadett