Jogellenesen fagyasztotta be a Harvard több milliárd dolláros támogatását a Trump-adminisztráció a bíróság ítélete szerint. Az ügynek nyilvánvalóan lesz folytatása, hiszen a Fehér Ház nyomban bejelentette fellebbezését.
Szerző(k): G. É.Alabamába költözik az amerikai űrerők központja.
Szerző(k): Vermes ÁdámBejelentést tesz az amerikai elnök magyar idő szerint este 8-kor. A bejelentés témáját sok találgatás övezi.
Szerző(k): Benkó EszterDonald Trump kirúgta a CDC igazgatóját, amelynek következtében más tisztviselők is felmondtak az ügynökségnél. Ez pár nappal azután történt, hogy a hivatalból 600 embert menesztettek.
Szerző(k): L. K.Nagy a titkolózás, de a Fehér Ház megnyilvánulása alapján a többi közt a magyar főváros is felvetődött helyszínként az orosz-ukrán háború befejezését célzó csúcstalálkozó megtartására.
Szerző(k): Sándor ZoltánA bajba jutott chipgyártó legnagyobb részvényese lehet a Trump-adminisztráció.
Szerző(k): Z. B.Régi szokás a diplomáciában, hogy személyes ajándékokkal lepik meg egymást a tárgyalófelek, ezzel is megadva a barátságosabb alaphangot az előttük álló egyeztetéseknek. Most sem történt ez másként: Donald Trump és Volodimir Zelenszkij is egy-egy jelképes tárgyat adott át partnerének Washingtonban.
Szerző(k): G. É.Már érkeznek a Fehér Házba az európai vezetők és Volodimir Zelenszkij a csúcstalálkozóra, Donald Trump és az ukrán elnök is megszólaltak előtte.
Szerző(k): Z. B.