Jogellenesnek nyilvánította egy szövetségi bíró, hogy a Trump-kormányzat összesen több 2 milliárd dolláros, vagyis több mint 675 milliárd forintos forrást vont meg a Harvard egyetemtől – számolt be a CNN.
Allison Burroughs, az Egyesült Államok kerületi bírója döntésével elutasította a kormányzat azon érvelését, miszerint az egyetemen antiszemita megnyilvánulások tapasztalhatók és emiatt fagyasztották be a támogatást.
„Az iratok áttekintése után nehéz lenne más következtetést levonni, mint hogy az antiszemitizmust használták fel egy célzott, ideológiailag motivált támadáshoz az ország vezető egyeteme ellen”
– írta Burroughs, akit egyébként még Barack Obama volt elnök nevezett ki a posztjára.
A bíró hozzátette, hogy a kormányzati intézkedések évtizedeken átívelő kutatásokat és a kutatók jólétét veszélyeztették, emellett „az alkotmány és a szövetségi törvények által védett jogok semmibevételét tükrözik”.
A döntés jelentős győzelem a Harvard számára, amely az egyetlen olyan egyetem, amely közvetlenül a bíróságon száll szembe a Fehér Házzal.
Azonban nem nyugodhatnak meg, mert a Trump-adminisztráció szinte biztosan fokozni fogja támadásait az elit intézménnyel szemben. Máris bejelentették, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás