eredmény

10.
19.
08:40
Ettől jobb eredményt vártak az elemzők a Teslától

Ettől jobb eredményt vártak az elemzők a Teslától

A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó negyedéves bevétele jelentősen nőtt, a nyeresége erőteljesen csökkent amiatt, hogy az árcsökkentések hatására nőtt ugyan a cég autói iránti kereslet, de kedvezőtlenül alakította a nyereségmarzsot.

Szerző(k): Economx
10.
17.
07:05
Vége, megvan a lengyel választás végeredménye

Vége, megvan a lengyel választás végeredménye

A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság által hétfő este közreadott eredmények szerint.

Szerző(k): Economx
10.
16.
21:02
A lengyel-magyar együttműködés már a választás előtt is széthullóban volt

A lengyel-magyar együttműködés már a választás előtt is széthullóban volt

Jelen állás szerint a Donald Tusk vezette Polgári Platformnak lehet a legnagyobb esélye a kormányalakításra Lengyelországban. Az exit poll eredmények persze nem tekinthetők igazán megbízhatónak, így az ünnepléssel és a szövetségesek egy kalap alá vételével meg kell várniuk a hivatalos eredmények közzétételét. Ahogy a magyar kormány is ráér akkor gyászolni a szövetséges kudarcát, mikor az már biztossá válik. Ráadásul nem is feltétlenül veszít sokat az Orbán-kabinet.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
10.
01.
20:33
Hivatalos: Robert Fico pártját bízza meg az államfő a kormányalakítással

Hivatalos: Robert Fico pártját bízza meg az államfő a kormányalakítással

Megvan végeredmény: Robert Fico pártja, az Irány győzött a hivatalos végeredmények szerint, az államfő megbízza a kormányalakítással. Vera Jourová időközben kijelentette, hogy az Európai Bizottság is elfogadja a szlovákiai választások eredményét.

Szerző(k): Károly Gábor
09.
01.
19:10
A magyarok nem kérnek az életbiztosításból, inkább a vagyonukat biztosítják be

A magyarok nem kérnek az életbiztosításból, inkább a vagyonukat biztosítják be

A társaságok több mint kétharmada nyereséggel zárta a 2022-es évet, de közel sem akkorával, mint a korábbi években. Júniusig 779 milliárd forintos bevétele volt a biztosítóknak, aminek közel 60 százaléka a nem élet üzletágból származott. Sokkal kevesebb új életbiztosítási szerződést kötött a lakosság.

Szerző(k): Horváth Balázs
09.
01.
14:32
Nagyon nem veszik a személyi számítógépeket, ezt a Dell is megérzi

Nagyon nem veszik a személyi számítógépeket, ezt a Dell is megérzi

Csökkent a vállalat adózott eredménye az idei pénzügyi második negyedévben, de az egyszeri tételek nélküli nyeresége nőtt, felülmúlta a várakozásokat.

Szerző(k): Economx
08.
31.
11:27
Eredményes időszakról számolt be az MBH Bank a fúziót követően

Eredményes időszakról számolt be az MBH Bank a fúziót követően

Kiemelkedő üzleti teljesítménnyel zárta 2023 első fél évét az MBH Bank: 50 százalékos bevétel- és eredménynövekedésről és kimagasló tőkearányos megtérülésről számolt be csütörtökön a bankcsoport.

Szerző(k): Károly Gábor
08.
30.
11:56
Még könnyebb lehet a pacemakeresek élete

Még könnyebb lehet a pacemakeresek élete

A Semmelweis Egyetem tíz éves kutatásának eredményeként kiderült, hogy egy egyszerű eljárással jelentősen növelhető a szív ereje azoknál, akik szívritmus-szabályozóval rendelkeznek.

Szerző(k): Economx
08.
10.
07:23
A várakozást is felülmúlta az OTP második negyedévi eredménye

A várakozást is felülmúlta az OTP második negyedévi eredménye

283,940 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el a második negyedévben, az OTP-csoport, ami az előző negyedévit 52 százalékkal, az egy évvel korábbit 75 százalékkal meghaladja.

Szerző(k): Economx
08.
04.
14:21
Félelmetes: rekordbevétel a Bookingnál, miközben gond van a kifizetésekkel

Félelmetes: rekordbevétel a Bookingnál, miközben gond van a kifizetésekkel

A Booking online szállásportál közölte, hogy a bevétel 27 százalékkal 5,46 milliárd dollárra nőtt, meghaladva az elemzők 5,17 milliárd dolláros átlagos előrejelzését.

Szerző(k): Economx