A 2018/2019-es vadászati évben emelkedett a gímszarvas, a dámszarvas, az őz és a muflon terítéke, a kilövések azonban nem feltétlenül csökkentik a nagyvad állományt, sőt hozzájárulnak a természeti egyensúly fenntartásához, a vadgazdálkodás terén ugyanakkor számos gyakorlati intézkedésre van szükség - véli az agrártárca.
Szerző(k): Tóth László LeventeA bukaresti parlament megteremtette a jogalapot ahhoz, hogy az erdészek fegyverekkel járőrözhessenek, és használhassák is őket: az erről szóló jogszabály-módosítást szerdán egyhangúlag szavazta meg a bukaresti képviselőház - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaÚj támogatási konstrukciókat jelentett be Nagy István agrárminiszter. Az új konstrukciók a Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott vissza nem térítendő, fejlesztéseket szolgáló támogatások mellett az agrárvállalkozások beruházásainak megvalósítását segítik.
Szerző(k): Tóth László LeventeA Magyarország területére újonnan behurcolt inváziós károsító, a tölgycsipkéspoloska tömeges elszaporodása veszélyezteti a tölgyeseket. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének Erdővédelmi Osztálya rendkívüli felmérést végez.
Szerző(k): Szabó DánielA fűtési szezontól függetlenül is emelkedik a tűzifa ára, a kormány idén is 180-200 ezer család fűtési számlájába száll be az erdészeteken keresztül.
Szerző(k): Szabó M. IstvánFolytatódik a Pilisi Parkerdő ritka vagy veszélyeztetett növényfajok megmaradását segítő programja, amelynek során a szakemberek a gyűjteményes kertekben szaporított növényeket több lépésben telepítik vissza eredeti élőhelyükre. Az ELTE Füvészkertjével közösen folytatott fajmegőrző program biztosítja többek között a hóvirág, a pirosló hunyor vagy a magyar vadkörte jövőjét.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanHét sikeres uniós pályázat 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásából a természetjárás feltételeit javító, erdei fejlesztések indulnak 2020 szeptember végéig országszerte - jelentette be Németh Csaba, a beruházást koordináló Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) szakmai vezetője.
Szerző(k): Szász PéterFebruár 1-jén újra megnyílik a Vidékfejlesztési program keretében meghirdetett, Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek című pályázat, ezenkívül további négy célra, például erdősítésre is igényelhetnek még támogatást az erdőgazdálkodók - írta csütörtöki lapszámában a Világgazdaság az Agrárminisztérium közlésére hivatkozva.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan