A romániai erdészek fegyverviselésében egy tavaly januárban hozott kormányrendelet okozott zavart, amely megtiltotta számukra a hosszú csövű lőfegyverek használatát. Az állami alkalmazásban lévő erdészetek többsége rendelkezett ugyan Kalasnyikov típusú karabélyokkal, de a korábbi rendelet értelmében nem használhatta. A kormányrendelet által engedélyezett pisztolyok beszerzési eljárása pedig elhúzódott, az erdészek védtelenek maradtak az egyre agresszívabb fatolvajokkal szemben - írta az MTI bukaresti tudósítója.
November elején több ezer tüntető vonult utcára Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban környezetvédő szervezetek felhívására, hogy a törvénytelen erdőirtások és az erdészek elleni egyre gyakoribb erőszak miatt tiltakozzon. A Greenpeace romániai szervezete szerint évente 20 millió köbméter fa tűnik el Románia erdeiből, ami több a törvényesen kitermelhető 18 millió köbméternél.
Kapcsolódó
Szeptember végén ezért az erdész szakszervezet tagjai vonultak öt koporsóval és az erőszak áldozatává vált társaik nevét viselő keresztekkel a parlament elé, az erdészek jogköreinek bővítését, önvédelmi felszerelésük javítását követelve.
A szakszervezet szerint 2017-től mostanig a fatolvajok 90-szer támadták meg a szolgálatot teljesítő erdészeket, akik 40 esetben kórházi kezelésre szorultak. Az utóbbi években több száz erdész szembesült halálos fenyegetéssel, hatan pedig életükkel fizettek Romániában, amikor illegális szállítmányokat próbáltak megállítani.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor