Az MNB visszavonta a Holmium Work-Out Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, illetve követelésvásárlásra vonatkozó engedélyét és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását. Az intézkedés oka többek között, az, hogy a pénzügyi vállalkozás nem felel meg a hitelintézeti törvény prudens működést meghatározó előírásainak.
Szerző(k): Herman BernadettJól lehet, a munkák megkezdéséhez szükséges létesítési engedélyt a Paks II. beruházás nem tudta még megszerezni, az új vezetésű Országos Atomenergia Hivatalban már az újabb engedélyezési rohamra készülnek. Erről is beszélt a Világgazdaságnak a minisztériumi helyettes államtitkári székét főigazgatóira cserélő Kádár Andra.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz oltási akció kezdete óta már 22 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 15 ezren az első oltásra érkeztek, másfél ezren pedig a megerősítő harmadik oltást is felvették. Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer oltását erre a korosztályra, az első gyermekek oltására való vakcinaszállítmány várhatóan december 13-án érkezik - közölték a koronavirus.gov.hu oldalon.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy héttel azután, hogy az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta a Pfizer/Biontech koronavírus elleni vakcináját az 5-11 éves korosztály számára, Bécs már meg is kezdte az alsósok iskolai oltását. Ebből a korosztályból eddig 17 800 gyerek kapta meg az első dózist - közölte a város kereskedelmi irodája.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzerbiában, ahol az autósok többsége régi autókat használ, a kormány új szabályozása adócsökkentést ígért az autótulajdonosoknak, ám végül nem a kispénzűek jártak jól a változtatással.
Szerző(k): Komócsin Sándor2020 augusztusában Oroszország volt az első ország, amely bejelentette, hogy működőképes és hatékony vakcinát fejlesztett a koronavírus ellen. A Szputnyik V vakcina mégsem hódította meg a világot, sőt, maga az orosz nép sem bízik benne. A vakcina kereskedelmi kilátásai felett a biztonságosságával és hatékonyságával kapcsolatos kérdések lebegnek, míg az sem biztos, hogy eleget tudnak gyártani belőle. Emiatt a pórul járt országok Vlagyimir Putyint és a Kremlt hibáztatják.
Szerző(k): Szabó DánielMegérkezett a környezetvédelmi engedély, és sem a főváros, sem az I. kerület nem emelt kifogást, illetve a szakhatóságok sem emeltek kifogást a gellérthegyi sikló ellen. A kivitelezés pontos dátuma nem ismert még, de hamarosan elindulhatnak a munkálatok.
Szerző(k): Szabó DánielA lisztkukac után a keleti vándorsáska is felhasználhatóvá vált az élelmiszergyártásban az Európai Unióban, miután az uniós élelmiszer-biztonsági hatóság engedélyezte ezt. Egy holland cég termékeiben található ez a rovaralapú fehérje.
Szerző(k): Komócsin Sándor