A kormány rendeletet adott ki a háborús veszélyhelyzet ideje alatt a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatására vonatkozó különleges szabályokról. E szerint nem kell engedély a Paksi Atomerőmű két új blokkjainak megvalósításában közreműködő nem uniós állampolgárok foglalkoztatásához.
Szerző(k): Domokos ErikaAz erkélyre szerelhető napelem triviális módja az áramszámla csökkentésének, és már magyar internetes boltban is kapható, ám az illetékes hatóság technikai okokra hivatkozva nem engedélyezi a használatát. Európában megoldották a problémát.
Szerző(k): Komócsin SándorAz amerikai igazságügyi miniszter személyesen engedélyezte a Donald Trump volt amerikai elnök floridai rezidenciáján folytatott házkutatást - közölte maga Merrick Garland csütörtökön rövid sajtónyilatkozatban, ami az első hivatalos bejelentés a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hét elején történt intézkedése óta.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány döntése által az itt lévő, nehezebben kitermelhető földgágzól a remények szerint már jövő januárban juthat az energetikai rendszerbe.
Szerző(k): Rácz GergőAz újabb tulajdonosváltáson átesett Club Aliga helyén tervezett turisztikai fejlesztést az új tulajdonosok is meg kívánják valósítani, mégpedig az "eredeti ingatlanfejlesztési- és üzleti koncepciót új preferenciák mentén". A kikötőt azonban az eredeti tervek szerint bővítik, amely már ősszel megkezdődhet. A szálloda- és villapark-fejlesztésre vonatkozó új terveket a következő 60 napban dolgozzák ki, és erről tájékoztatják a helyieket is - írták közleményükben.
Szerző(k): Domokos ErikaGáz-riasztó fegyverek viseléséhez háromszázezer engedélyt kértek az elmúlt öt hónapban, gumilövedékes fegyverekből pedig már alig maradt a boltokban.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA 4iG Nyrt. bejelentette, hogy a Hungaro Digitel Kft., a 4iG és az Antenna Hungária Zrt. leányvállalata, valamint a Space-Communication Ltd. között 2021. október 11-én létrejött, 2022. február 9-én módosított, a Spacecom részvényei 51 százalékának megvásárlására vonatkozó szerződés kapcsán Izrael Kommunikációs Minisztériuma a vevőnek a részvények 20 százalékának megszerzéséhez adta meg előzetes hozzájárulását.
Szerző(k): Domokos LászlóA Boeing megkapta az előzetes amerikai hatósági engedélyt a 787 Dreamliner repülőgépek szállításainak újraindítására, ami megnyitotta az utat a pénzhiányos és a repülőgépgyártó minőségi hírnevén csorbát ejtő időszak végéhez.
Szerző(k): Szabó Dániel