Az Exxon által vezetett óriás Szahalin-1 orosz csendes-óceáni projekt olajkitermelése összeomlott, miután az amerikai nagyvállalat nem volt hajlandó elfogadni a helyi biztosítást a tartályhajókra, miután a nyugati biztosítók a szankciók miatt kivonultak - mondta több iparági forrás a Reutersnek.
Szerző(k): Szabó DánielMa hóhért akasztunk! Mert hát - főleg, aki nem ismeri elég jól az energia útját a termelőtől a fogyasztóig, könnyen esik abba a hibába, hogy az oroszok ukrán háborújára és/vagy a szankciókra fogja a magas gáz és áram árat, aki viszont emlékszik arra is, hogy a háború előtt is árrobbanás volt a piacon, az pedig főleg a gázkereskedőkre mutogat. Ideje tisztázni a szerepeket és a helyzetet - ezért hívtuk ma a stúdióba Fejes Tibort, az Audax magyarországi vállalatának ügyvezető igazgatóját.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA német koalíciós kormány nem tudott megegyezni az ország maradék atomerőműinek készenlétben tartásáról, így válságba kerülhet Olaf Scholz vezetése. A fennmaradó három reaktor közül kettő sorsa már eldőlt a következő fél évre, viszont a Zöldek nem igazán szeretnének engedni kikötéseikből, pedig a kérdésben már Greta Thunberg is az atom pártjára állt.
Szerző(k): Sasvári MarcellAz Európai Bizottság a tagállamok nyomására a gázárak szabályozására készül, amely az orosz gázexport bevételeit visszavágná. A Gazprom fenyegetni is kezdett, hogy leállít minden gáztranzitot.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyar Nemzeti Bank az év végéig minden további nélkül biztosítani tudja az energiaimporthoz szükséges devizát, ám ha ezt folytatná, az egyre nagyobb kockázattal járna.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Unió végrehajtó szerve azt tervezi, hogy a régió energiaválságának megfékezése érdekében javaslatot tesz egy olyan mechanizmusra, amely megfékezi az áringadozást a blokk legnagyobb gázpiacán, és megakadályozza a származtatott termékek kereskedelmének szélsőséges árkiugrásait. Amennyiben az államszövetség mechanizmusa működik, azzal Vlagyimir Putyin orosz elnök zsarolási alapja is megszűnhet a gázellátáson keresztül.
Szerző(k): Szabó DánielÚj gázvezeték építéséről egyeztettek a balkáni országok vezetői a szófiai energiabiztonsági fórumon.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyre inkább aggódnak az emberek a benzinellátás miatt Franciaországban. A bizonytalanságot fokozza, hogy a TotalEnergies olajóriás tulajdonában lévő Donges-olafinomító alkalmazottai a sztrájk folytatását ígérik - írta az Euronews.
Szerző(k): Domokos László