A Mol-kutakon az ötven liter feletti tankolásnál a piaci árat kell fizetni, ami pár liternél is már húszezer forint pluszköltséget jelent - hívta fel a figyelmet az rtl.hu, amely megkereste a kútüzemeltetőt, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Az olajvállalat ígéri, kártalanítják azokat, akik "véletlenül" 50 liter felett tankoltak és így piaci árat fizettek.
Szerző(k): Domokos ErikaIrán megkezdte az előkészületeket az első teljesen iráni, 360 megawatt teljesítményű atomerőmű építésére - jelentette be Mohamed Eszlami, az iráni atomenergia hivatal (AEOI) vezetője szombaton.
Szerző(k): Domokos ErikaAugusztustól mérsékelt energiaárak vonatkoznak azokra a mikrovállalatokra, amelyek nem jogosultak a hatósági áras szolgáltatások igénybevételére, vagy átlépik a kedvezményre jogosító fogyasztási határt - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság rendelkezésére álló korlátozott üzemanyag-mennyiség és technikai okok miatt volt szükség a Mol nyrt. töltőállomásain péntektől bevezetett üzemanyagtankolási korlátozásra.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány elkötelezett amellett, hogy a paksi atomerőmű üzemidejét ismét meghosszabbítsák - mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter pénteken Pakson. A korábbi 20 év után az újabb üzemidő-hosszabbítás 10-20 év lehet. A kormány olyan beruházásokat is tervez, amelyek a paksi atomerőmű hatásfokának növeléséhez és az energiatárolás területén új megoldásokhoz vezet.
Szerző(k): Domokos ErikaNem csak a Mol Nyrt., hanem az osztrák OMV olajvállalat is bejelentette, hogy napi 50 literben korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét. Az OMV a hatósági áras üzemanyagra vezeti be a limitet, a magyar olajvállalat viszont a piaci áras termékekre is.
Szerző(k): Domokos ErikaMég június elején történt baleset az OMV schwechati finomítójának karbantartásakor, amely miatt jelentősen csökkent az üzem dízeltermelése. Az osztrák olajtáraság most közölte: őszre várható, hogy teljes kapacitáson tudnak majd termelni. Magyarország szempontjából ez elhúzódóbb dízelellátási nehézségeket okozhat.
Szerző(k): Szabó DánielA dán törvényhozók pénteken megállapodtak egy új karbonadóról. Európában a legmagasabb vállalati szén-dioxid-adót vetik ki, amely az EU szén-dioxid-kvóta rendszerén belüli és kívüli vállalatokat egyaránt célozza majd - közölte a koppenhágai kormány.
Szerző(k): Szabó Dániel