Németország után a lengyel kormány is arról döntött, hogy államosítja az orosz Gazprom helyi leányvállalatát. Ezzel megszerzik a teljes felügyeletet Európa egyik legnagyobb és legfontosabb gázvezetéke felett.
Szerző(k): Szabó DánielA globális olajkereslet korábbinál lassúbb növekedését jelezte előre idénre és a jövő évre a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) november havi piaci jelentésében hétfőn. Az olajkartell a világgazdasági aktivitás lanyhulásával és a szigorú kínai járványvédelmi intézkedéseknek a kereskedelmi forgalomra és a termelőipari aktivitásra gyakorolt következményeivel indokolta a prognózis visszafogását.
Szerző(k): Szász PéterA miniszterjelölt a várakozásoknak (és a kiszivárgott információknak) megfelelően az egészségügyi befektetéseiről ismert Lantos Csaba, akinek teljesen újra kellene rendeznie a szektorban az eddigi sorokat. Ehhez a kormány saját internetes portálja az éjszakai Mátrai Erőmű látképét találta a megfelelő illusztrációnak.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMivel az infrastruktúrát így is, úgy is ki kell építeni, napsütésből, illetve napelemes rendszerrel fedhető területből viszont sokkal bőségesebb van mint például Európában, a következő évtizedek új, kelendő nyersanyag forrásává tehetik Afrikát. Merghogy - állítja egy új tanulmány - olcsó lesz ott klímasemleges hidrogént gyártani.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNémetország földgázellátásának biztonsága érdekében állami tulajdonba veszik a Gazprom orosz energetikai vállalat helyi érdekeltségét - közölte a szövetségi gazdasági minisztérium. A tavasz óta a közüzemi hálózati felügyelet (Bundeneztagentur) ellenőrzése alatt működő Gazprom Germania - új nevén Securing Energy for Europe (SEFE) - vészesen eladósodott és már a fizetésképtelenség fenyegeti, ami akár az egész ország földgázellátását veszélybe sodorhatja.
Szerző(k): Szász PéterA háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban. A szövetségi parlament (Bundestag) előző heti döntése után hétfőn a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is elfogadta a földgázfogyasztók és a távhővel fűtők sürgősségi támogatásáról szóló törvényt, amely azt szolgálja, hogy addig is mérsékelje az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.
Szerző(k): Szász PéterAz Alteo csoport 62,7 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei első három negyedévben, 116 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakhoz képest, adózott eredménye 128 százalékkal, 11,2 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban - tette közzé az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Szerző(k): Szász PéterSzeptemberben az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az euróövezetben éves szinten és a becsültnél kevésbé lassult a bővülés havi összevetésben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján. Magyarország is dobogós lett a rangsorban.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Unió készen áll arra, hogy árplafont vezessen be az orosz olajra - jelentette ki hétfőn Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Azonban az Egyesült Államokból már Janet Yellen pénzügyminiszter szkeptikusan nyilatkozott, hogy az árak szabályozása csak Kínának segítene.
Szerző(k): Szabó Dániel