Minimális csökkenéssel indult a pesti tőzsdén a kereskedés, ahol ma megint a Telekom lehet a figyelem középpontjában.
Szerző(k): EconomxMár zuhanórepülésben volt az American Eagle a tőzsdén, amikor az amerikai elnök egy rövidke nyilatkozattal visszahelyezte a pozíciójába. Úgy néz ki, Trumpnak az örömhöz már az is elég, ha valaki a republikánus párt szavazója.
Szerző(k): L. K.Bár a kormány szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start programja miatt sokan tartanak az ingatlanárak elszállásától, a kabinet egy tudatosan felépített „kettős fék” rendszerrel tervezi megelőzni a kockázatokat – mutattak rá lapunknak a Makronóm Intézet szakértői. Úgy vélik, hogy a keresleti korlátok és a kínálatbővítő intézkedések együttese egyfajta biztosítékként szolgál arra, hogy a támogatás az árak felhajtása helyett a valódi otthonteremtést szolgálja.
Szerző(k): Rádi BalázsEmelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint.
Szerző(k): EconomxA BÉT vezető részvényei felemásan teljesítettek, a legnagyobb kivárás most a Richternél volt tapasztalható az amerikai elnök által belengetett, gyógyszergyártókat érintő vámok miatt.
Szerző(k): EconomxNapok óta arra várt a részvénypiac, hogy a BUX elérje a 100 ezer pontot, ez megtörtént tegnap. Ma folytatódhat az erősödés?
Szerző(k): EconomxNem történt meg az, amire készültek, az izraeli-iráni konfliktus nem okozott ellátási zavart a nyersolaj piacán. Így a napokban kissé rallizó árak visszaállnak a támadások kezdete előtti szintre.
Szerző(k): L. K.A külföldi apartman vagy villa vásárlása az elmúlt években a csehek körében is népszerű lett. Nemcsak azért, mert tengerparton nyaralhatnak, hanem azért, mert kiadhatják az ingtalant, és ebből bevételük lehet. Csakhogy a horvát ingatlanárak kilőttek.
Szerző(k): L. K.